És tényleg! Hiszitek, vagy sem: tegnap este a krakkói operában voltam. Úgy bizony! Egy egészen fantasztikus, korábban előttem ismeretlen jazz énekes pasas koncertjén. (Richard valaki, sorry, képtelen vagyok megjegyezni a nevét).

Egyik nagyon kedves munkatársam ajánlotta fel a jegyet, az egyik csaj, akivel ment volna ugyanis lemondta, "így a nyakán maradt".

Újabban "igen ember" lévén nyilván rábólintottam és egy szenzációs este kerekedett belőle:) A táncolós, andalító, romantikus jazz koncert után még a városba is bementünk vacsorázni - egy klasszik amerikai típusú étterembe vitt az utunk, ahol akkora a hamburger (és úgy általában az adagok), mint a fejem.

A jó kedvemet az sem vehette el, hogy annak ellenére, hogy '"én megmondtam, hogy induljunk el időben", lekéstem az utolsó villamost. Vállrándítás, taxi hívás és már otthon is voltam éjfélre:) Igen. Én. Hétfőn. Éjfélre.

Az épület maga kicsit sem emlékeztet Operára. Sem a mérete, sem a stílusa. Igen kicsi és nagyon modern az épület (Krakkóhoz talán nem is illene nagyobb:))

...és a változásokról

- Korábban sosem ittam töményet/felest. Itt ízlik.

- Korábban sosem teáztam (csak, ha halálomon voltam). Itt ez is okés.

- A lépcsőzéssel ki lehetett kergetni a világból. Harmadik emeleten lakom lift nélkül - én mondom, hozzá lehet szokni.

- Ha csak tehettem, otthon autóval jártam. Itt kicsit sem érzem megterhelőnek a "BKV"-t. (még)

- Amitől otthon korábban felrobbantam volna (elment az utolsó villamos, "nem megmondtam, hogy....", "már megint nekem van igazam..."), most elmosolyodom, játszi könnyedséggel felülemelkedek és megoldom.

- Amit otthon szó nélkül tűrtem és csak csendben marcangolt (kirakat emberek, kirakat barátságai és kirakat élete), ma inkább szánalmat vált ki belőlem. (Nem, nem "felsőbbrendűt")

- Spontánabb lettem. Könnyebb igent mondani. Ez is jó.

- Nem gondolom meg kétszer (nem kell meggondolnom kétszer), hogy szeretnék-e lazacot és mozarellát/fetát vacsorázni. Megveszem és kész. Mert megérdemlem.

- Rengeteg, korábban alig-alig hallott mondattal találkozom. (erről korábban már írtam, nem ismétlem magam)

- Furcsa szembesülni egy-két otthoni ember fél-irigységével, fél-megjegyzésével, fél-beszólásaival. Nem, nem fogok bizonygatni továbbra sem semmit. (Noha otthon igen sokszor tettem)

- Igenis baromi jól el lehet lakni (sőt, imádom!!!) fele akkora lakásban is, mint amilyenben korábban éltem.

- Megkapom hamarosan a Multisport kártyámat és igen, újra sportolni fogok.

Ezeket a sorokat nem dicsekvésnek szántam. Sőt:) Aki ismer, tudja, hogy ezek miért fontosak. Aki meg nem, az úgysem olvassa a blogomat (lehet más sem:))

Azt hiszem, kezdem megérteni - vagy legalábbis érezni - az utat, amit Edi mutatott nekem...