Szervusztok kedveskéim, nos egy nagyon gyors, öt perces bejelentkezés...rég jártam erre, bocsánat. Mentségemre szóljon, hogy három napja próbálok ide képeket feltölteni és beszámolót írni, de úgy tűnik, mégsem sikerült megjavítanom a kis laptopomat - vagy csak lassítja megint valami, bentről meg képtelenség egy sort is írni...nemhogy gondolkodni, összeszedni magam. (vagy csak blog.hu felülete ennyire gyenge...nem tudom, majd utánajárok)

Szóval: megjártam Dublint. Gondolom sokatokban előtör, a "juj de jó, kaland, utazás, juhééé, de jó a Micának". Gyorsan tegyük helyre a dolgokat: nem nyaralni mentem, munka miatt küldtek ki. Ráadásul nem is rám voltak kíváncsiak, szóval csere-ló-helyett a szamár effektbe kerültem (ami azért nem esik annyira jól...ugye). Mondanom sem kell, az utolsó percben szóltak - borultak körmös vendégek és minden egyéb tervem. Zum Beispiel, az évben első közös hétvégét együtt tölteni Pawuval és persze "Valentin napra is szarunk, úgyis minden nap az". Szóval azt hiszem, így azért kicsit árnyaltabb a kép. Az már csak a személyes problémám, hogy mindehhez repülni kell...

Már maga kijutás sem volt egyszerű: természetesen felszállás előtt 2-2,5 órával előbb kivitt minket P a reptérre (egyik dublini kolléga még itt volt, úgyhogy együtt röppentünk vissza. Szerencsére egy sorral előttem ült, így nem kellett szembesülnie rettegő tekintetemmel). A reptéren a lengyel srác - igen, reptéri check-in-nél szigorúan kérte a vízumomat...hogy parancsolsz?! Halkan kisegítettem, hogy a magyar útlevelemmel - MÉG!- Eu-s állampolgár vagyok...magyar nem ukrán. Összeráncolt szemöldökkel sutyorgott először egyik, majd másik kollégájával...végül nehezen, de elhitte, hogy valóban: Eu-s országból való vagyok. Végre, a szállodában - egyben

A biztonsági ellenőrzésnél nemcsak a cipőt és az övet kellett levenni, de még valami papírdarabbal is végigsimogatták a karom - ezelőtt sosem láttam ilyet. Nem álltam meg, hogy meg ne kérdezzem, mégis mi a fene ez? A leányzó elmondta, hogy ezzel bizony mérgező anyagot keresnek (ezek szerint magamra kenem, vagy mi?). Hiszitek, vagy sem, jött egy harmadik kapu is, ahol pedig az volt a baj, hogy a fotómon nincs rajtam szemüveg, egyébként meg hordom. Hiába vettem le, nagyon csúnyán méregettek, de végül átengedtek.

A gépbe szállás majd' egy órát késett, már-már kezdtem reménykedni, hogy megúszom a repülést, végül persze csak bepassziroztak minket. Komolyan, ezek a Ryanair gépek olyanok, mint a túlzsúfolt konzerves dobozok...

De felkészültem filmekkel, olvasnivalóval, rágcsával a füleimre - ahogy azt vérbeli parázónak illik. (Amúgy a Lego filmet néztem meg, zseniális:D)

A landolás utáni tortúra sem volt piskóta - nem tudom, azt gondolják, hogy a levegőben kicseréltek?! (hogy újra kell ellenőrizni mindent). Elindultam Micaként és landolok Sáriként, vagy mi? Egy szó, mint száz, éjfélkor szúrópróba szerű, Vágó István kérdéseket vágtak hozzám: hol lakom, anyja neve, születési dátum, milyen cégnek dolgozom, mennyi ideig maradok, utazás célja, stb, stb. Csak úgy záporoztak jó ír angolsággal a keresztkérdések, miközben a monitort csekkolták, hogy kamuzok-e - szerintem egyébként a bugyiméretemet is jobban tudják, mint én, akkor mi a fenének ez a felhajtás? (értem én, csak költői kérdés)

Annyira fáradt voltam, hogy kicsit izgultam, hogy a saját név kérdésnél már elbukok...de végül nem. Pénteken, ezek után persze frissen, fiatalosan indulhattam is be a cégbe. Ahogy sejtettem, az ég világon semmi, de semmi értelme nem volt, hogy ott voltam: igazi sales bullshit-et kellett végigülnöm, mosolyognom (én és a sales...kac-kac)

Node. A rettentően pesszimista induláshoz képest egészen viselhető volt a történet. Nem mondom, hogy jól éreztem magam és azt sem, hogy szívesen visszamennék. Mondjuk úgy, hogy lehetett volna rosszabb is és legalább kipipálhatom a listámon, hogy ott is voltam. Röviden összefoglalva: Dublin egy nulla. Egy baromi drága, unalmas, hideg, lelketlen, szürke, nulla. Jah, és persze esős is - nem mintha Krakkó maga lenne a fény városa, félreértés ne essék, na de azért na...

Kezdjük ott, hogy minden ugyanannyiba kerül, mint itt, Krakkóban, csak épp euróban. Súgok, a váltó momentán 4,5 az euró és a zl között. Csak, hogy forintosítsuk...az átlag taxi utam - kb tíz perc kocsival - 20 euró körül mozgott, ami barátok közt is 6000-6300 forint. Ugye. Egy pohár sör, 7-10 euró....tessen csak forintosítani. Ettem egy kis pizzát, egy kis brownit és ittam egy üdítőt, ezt is úgy hívják, hogy 20 euró - aki nem hiszi, fotót is készítettem a blokkról. Szóval, szó szerint pofáraesés...persze, lehet jönni, hogy "de a fizetések is annyival jobbak" - csak mondom, hogy azért annyira nem. Sőt. A lengyel-német lányok, akik pl kimentek a csapatuk feloszlatása után, nem kapják meg azt az összeget euróban, amit itt kaptak zl-ban. Mindez azt jelenti tehát, hogy jócskán csökkent a rés a megkeresett összeg és annak értéke (vásárlóértéke) között.

Készítettem képeket a városról, ha vágre engedi a drive-om megosztani, akkor felteszem majd ide nektek a linket. Ha láttatok már valaha egy Hugh Grant filmet, vagy amolyan igazi brit- angol valamit, akkor ragadjátok ki az egyik kockáját és sokszorosítsátok. Nah, az Dublin. Minden ház pontosan ugyanúgy néz ki: alacsony, tégla házacskák, egészen elképesztően szűk fehér ajtókkal és ablakokkal, egymás után, sorban... ennyi.

Persze, nekik is van  is van "kastélyuk" - ami kb fele akkora sem, mint itt a wavel (ami már eleve tized akkora, mint az otthoni vár...szóval, kb semekkora. Ahogy ők is mondták: legoland. Zsebre tudod vágni az egészet). Van hozzá egy "hú de nagy" parkjuk, ami kb. akkora, mint otthon a Bem tér kétszer, vannak szép egyetemeik - az tényleg szép - meg turistacsalogató Váci utcájuk, tök egyforma ír pubokkal. És kb. ennyi. Három, azaz három villamosvonaluk van, el tudjátok képzelni, ez mennyire pezsgő városi életre utal.

Amire olyan nagyon büszkék, hogy ott van a tenger. Csak mondom, hogy a Balaton, az augusztusi kiszáradás szélén, döglött angolnákkal is szebb képet mutat, mint az ő "tengerük". Szürke, hideg pocsolya. Ne gondoljátok, nyáron sem más...koszos és hideg, de baromi büszkék ám rá. Fáradtan tájékoztattam őket, hogy a tenger az kék, homokos partja van, bele lehet menni és egyébkéntismegkülönbenis. Ha már tenger, akkor pálmafák, nemde? (olyannyira semmi, hogy még fotót sem készítettem róla...ÉN! "TENGERRŐL"!)

A mendemonda pedig határozottan igaz: ott nem csinálnak mást az emberek, mint isznak. De szó szerint. Pénteken kimozdult a csapat, én pedig csatlakoztam hozzájuk. Baromi jó zene ment, nyilván a lábamban volt a boogie. Mindenki ül a senekén, és iszik. Mikor szerényen megkérdeztem, hogy nem kellene-e mégis bemenni a tánctérre, olyan csúnyán néztek rám, hogyazt hittem, menten elsüllyedek. Válasz: igyál még..."de nem szeretnék inni"...nem baj, igyál még, itt ez a szokás. És tényleg. Lengyel leányok mondták, hogy gyakorlatilag képtelenség kimozdulni kollégákkal, vagy kb. bárkivel, bárhova. Vedelnek, mint a gödény és pont.

Akármennyire kerestem, nemzeti kajákat nem találtam, tényleg csak fish and chips, saját gyros gyorskajáldákkal volt tele minden. De, hogy jót is meséljek: a szálloda maga volt a gyönyör (reggeliztető személyzet közül kettő is magyar volt) és az emberek is általában nagyon kedvesek - gondolom, mert mindenki atom részeg...vagy nem tudom :) Tényleg a jobb oldalon van a kormány, amitől őszintén szólva halálfélmemem volt minden kocsiban és persze a konnektrorral is megjártam: mert hogy nem ám az itthoni sima van, hanem három fogú izé.

1. Esik. Megint. 2. HOL ÜL MÁR?!?! WÁÁÁÁ

Jó volt látni, hogy azért a dublini központban is emberek élnek és nem félistenek, ráadásul sokkal rosszabb körülmények között, mint mi :P Szóval Krakkó: Dublin - 2:0. Hétfőn és kedden a cégben voltam, a remek pénteki előadásból készítettünk - azaz carból - várat. Kedd délután indult a repülő vissza...fél háromkor jött értem a taxi és este tízkor "már" landoltam is Krakkóban (oké, ez dublini idő szerint kilenc, de ez barátok közt is 6,5 óra). Az étlen-szomjan csekkolás, a rohadás nagy reptér, a majd másfél órás check-in csúszás, valamint a 40 fokos döglesztő meleg a gépen egy "kicsit" kikezdte az idegeimet (és emellé persze a repülés ténye). Egyetlen jó momentumot találtam: van a reptéren egy nyitott söröző és ott lehetett dohányozni. Illetve igen meglepő kezdeményezést is láttam: becsületkasszás ásványvíz. És igen - én is - fizetnek rendesen. Döbbenet, mi?! 

Továbbá találtam giga toblerone-t a reptéren, úgyhogy gyermekkorom ízét is gyorsan bepakoltam a maradék eurókból.

Éjfélre "már" ágyban is voltam és "juhééé" szerda reggel nyomás ismét cégbe, ahol már az új csapat várt. Az előzőhöz képest igazi felüdülés: bár igencsak megy a susogás, de baromi okosak. Gyorsan veszik a lapot, könnyen lehet nekik súgni, társak a tréningben. Ez alól csak egy-két, már régebben nálunk dolgozó kolléga kivétel, akiknek akkora az arcuk, hogy alig fér be az ajtón, de legalább "jó példával" járnak elől a nyúbik előtt, hogy lehet köpni a másik kolléga munkájára, ha már itt dolgozol 1-1,5 éve.

Sebaj...nagy küzdelmek voltak a héten: szabadnapért, dublini taxipénzért, új workflow továbbképzésért, szóval nah. A világ visszaállt a szokásos rendjére.

Ami még újság, hogy kezd körvonalazódni a nyaralás fiúkkal, elképesztő izgis - és drága - lesz, de nem érdekel:) Tenger, velük, mi, hárman...oh te jó ég:)

Mit meséljek még...nem is tudom. A nagy laptop teljesen meghalt, ahogy van, koki elektronika, minden elszállt egy éles hang kíséretében, most a kicsiről írok, amit kb sikerült gatyábaráznom. Szülinapomra lehet elgondolkodom egy normálison...ez a picurka még bírja, csak gyakran kell kitakarítani, de mit várok igaziból: pöttöm cuki kis dell és már több, mint hat éves (jézusom...hat éves?!:D)

Hirtelen ennyi - szerintem elég is volt most belőlem.

CsókPuszi

(További képek itt)