Őszintén. De tényleg: hányan tudtátok úgy igazán,becsülettel, szívből mondani azt, hogy szeretem a munkám/munkahelyem.

Szerintem nem sokan. Vagy, csak én voltam a kelleténél picit "szerencsétlenebb" az elmúlt években. Aki pedig mégis így érezte, remélem tudatosult benne, hogy mennyire szerencsés.

A lényeg, valószínűleg sokan felvonnák a szemöldöküket, de legalábbis hitetlenkedve fogadnák, ha otthon ilyet hallanának/mondanának/hallanak/mondanak.

És nem, továbbra sem a "mocskos, kapitalista, szörnyű és kizsákmányoló, PerszeMásholKolbászbólAKerítés" nyugat fertőzött meg.

Meséltem már a "rég", vagy korábban "egyáltalán nem hallott" mondatokról...ma nem csak e kicsiny tárház bővült, de rá kellett eszmélnem, hogy létezik az a munkahely, ahová rosszkedvűen mész be, és vidáman jössz el. Apró, mégis oly' fontos gesztusoknak köszönhetően érzi az ember, hogy igen, álmos. Igen, hideg van. Igen, sok ügyfél bolond. És nem mindig minden sikerült elsőre. De lehet, hogy másodikra sem. És MÉGIS.

Megéri. Mert értékelik, mert észreveszik, mert örülnek neki, mert mosolygós emberektől búcsúzol a nap végén, nem görcsbe rándul a gyomrod, mikor a "nagy anyától" jönnek látogatóba, hanem kedélyesen csevegtek és ez feltölt és úgy érzed, "hazaértél" (már, ami a munkát illeti)

Plusz egy: gyűjtést szerveznek szegényeknek és ÁLLATMENHELYEKNEK karácsony alkalmából :3 Aki ismer, az tudja, hogy nekem ez mennyire fontos...<3