Jó reggelt!

Nos, lehet, hogy kicsit megkésve, de ma reggelre érett meg bennem az idei fogadalmam úgy igaziból. Nem, mintha kerestem volna, egyszer csak "megvilágosodtam". A testem és a lelkem építése mellett új project: a mentalitásomon való dolgozás.

Ismertek, ha valamit szeretnék, vagy szeretek, azért a végletekig tudok lelkesedni és éppen így tudok végtelenül utálni, dühös és csalódott lenni (temperamentumos bika lány....ugye. "Nincs középút"). Ugyanígy emberekért, akiket szeretek, akár a tűzbe is megyek, anyatigrisként ugrok. Így nem csak az engem ért (vélt vagy valós) bántások, negatív történések, vagy épp pozitív élmények hatására jön/jöhet elő belőlem a "dúvad".

Valamiért ösztönösen segíteni AKAROK ismerőseimen, barátaimon - ami alapvetően valószínűleg nem baj -, vagy épp pont fordítva: mint egy rossz amerikai film szurkolólánya, teleordítom a telefont, az étert, a mindent, hogy EZ AZ, EZ AZ, NYOMJAD, ITT VAGYOK! Valószínűleg olyan vagyok, mint a gyógyszer. Kis mértékben segít, nagy mértékben méreg. 

Ami a baj: mindezt olyan vehemenciával és "lelkesedéssel" tudom néha megtenni, ami - sajnos erre most jöttem csak rá, bocsánat - olykor bántó lehet.

Mert AKAROM, mert TUDOM, mert ÍGY KELL (!). És nem, mert mindent tudok, és nem, mert olyan nagyon bölcs vagyok és pontosan jól tudom, hogy mindenki másképp működik, másképp reagál, érez és dolgoz fel problémákat, élményeket, bármit. Szóval TUDOM, ugyanakkor a "nagy lendületben és AKARÁSBAN" hajlamos vagyok elveszteni a fejem. Mert annyira AKAROM, hogy sikerüljön, hogy jó legyen, hogy megoldás legyen. Közben az illető pedig lehet, hogy épp "csak" csendre, magányra vágyik, vagy annyira, hogy meghallgassa valaki.

Két dolog is ráébresztett erre a napokban: Egyik legjobb barátom ugyanis nagy terveket szövöget (direkt nem írom, hogy ki, legyen meglepetés ;)), a MAGA MÓDJÁN. Én pedig teljesen másképp működöm, mint ő. S bár az élet nagy dolgaiban többnyire egyetértünk (kivéve, amikor nem:D), de például a tempóban és az AKARÁSBAN másképp gondolkodunk, cselekszünk. Én pedig tegnap a "ÉN TUDOM, HOGY NEKED JÓ LESZ, CSINÁLD" lendületben hadartam, oktattam, már majdnem, hogy "utasítottam", mit kell tennie...minderre az edzés után jöttem rá, miután az egyébként felpörgött lelkiállapotomat kifutottam.

Nagyon rosszul éreztem magam...fel is hívtam bocsánatot kérni, hogy nem úgy gondoltam. A hajrát, a bíztatást, a jó tanácsokat (bár lehet, a kutya nem kéri...?!) igen, de ahogy ezt sikerült prezentálnom, úgy gondolom, nem volt helyénvaló. 

Másik: SzépEmber otthon volt, rettentően allergiás a kutyájukra, egyébként sem volt túl jól, mikor elindult. Az egyik telefonbeszélgetés végén a saját szavaim visszahangoztak a fejemben: "gyógyszert kellene bevenned, igyál sok teát, próbáld ezt, próbáld azt, lehet aludnod kellene többet, stb..." Jézusom! Mint valami agyament anyuka!!!! Hát könyörgöm, felnőtt ember, nem kell nógatni! (Na jó, pasikat néha igen, egy kicsit :)) BOCS). És tudom, hogy törődésnek veszi - hiszen annak is szánom - de rettenetesen éreztem utána magam, hogy szinte mindenre volt egy "okos" meglátásom.

Nyilvánvalóan vannak okos meglátásaim :D Ez vitathatatlan. Csak a francért nem tudom a számat befogni a nagy törődés közepette? Könnyen lehet, hogy míg az egyik embernek ez kedves, törődő, motiváló, addig a másik csendben hallgat, hiszen a "Mica már csak ilyen"...no, ezt nem akarom. Igenis fókuszálni fogok arra, hogy befogjam a számat és ne legyek az ügyeletes szurkolólány, ápoló, anyuka, MindentTudóIdegesítő akárkicsoda. Mert nem vagyok...:(

Pont az ilyen aggresszív (oké, az tényleg az volt - sőt, nem pozitív energiával pussoló, hanem pont, hogy elképesztő negatívval) "majdénaztjobbantudomnekedmikell" emberekből lett elegem otthon. Akik a barátság maszkja alatt úgy gondolták, még abba is bele lehet pofázni, hogy miről, kiről álmodjak, (mintha az ember tudná befolyásolni?!), mit érezzek, MAJD NEKEM AZ ÚGY LESZ JÓ, AHOGY GONDOLJÁK. MERT CSAK. És hülye vagyok, ha nem úgy teszem (no, ez utóbbit sem szoktam, mindig fenntartom a tévedés jogát).

Szóval, nem teljes a párhuzam, de nekem már ezek a jelek is intők: nem akarom kiidegelni a szerelmem, a családom, a barátaim. Ahogy Phoebe énekelte a Jóbarátokban: minden ember szabadon lehet hülye. És ezt most jó értelemben írom :) Ha valakit azt tesz boldoggá, hogy lila tütüben ugráljon egy hegycsúcson télen, és a boci boci tarkát énekelje, ámen. Noha eddig is támogattam minden önmegvalósítási ötletet, csak épp hozzátettem: meg ne fázz, inkább lehet másik dal jobb lenne, mi lenne ha gyakorolnánk a performansz előtt és vagy 10 linket elküldtem e-bayről lila tütükről, hogy melyiket vegye meg. SZERINTEM! Közben meg baromira senki nem kérte a véleményem.  

Mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve, ezért nem szeretnék senki agyára menni. Valamint tisztelettel megkövetem azokat és bocsánatot kérek, ha túltoltam valaha valamit. "Nem úgy gondoltam". Szóval értitek, na...:) Mielőtt a számomra oly fontos embereket elijesztem, halálra idegesítem, megfogadom: hogy (megpróbálom) visszafogni magam.

Nem ígérek hétfőről keddre (már csak azért sem, mert CSÜTÖRTÖK VAN) változást, de figyelni fogok rá, és mielőtt kiömlik belőlem a sok minden, végiggondolom, hogy egyáltalán szükség van-e rá(m) a kérdés eldöntésében, megoldásában. Kiadja a Kéretlen Tanács Zrt :D

Elég volt a Coelho megmondó lelkizésből, indul a nap!

PusziÖlelés