Naszóvalazvan, hogy mielőtt azt hinné bárki is (a bejegyzésekből), hogy mindig, minden rózsaszín tejes-habos-szivárvány-napsütéses, akkor van egy hírem. Nem. Csak nem szeretek panaszkodni. De, hogy a "persze, máshol biztos kolbászból a kerítés" elméletet kicsit megtörjem, kivételt teszek és a nehézségekről is beszámolok.

Tegnap volt a napja először, hogy igazán, de úgy tényleg, nagyon szükségem lett volna egy box órára. Vagy jógára. Vagy bármire, ami mozgás és levezet. Nyilván fel is néztem a munkahelyhez legközelebbi center honlapjára, amiből egy kukkot sem értettem...még Google fordítóval sem.

Gondoltam sebaj, majd nézegetek kikapcsolódásként lakáshirdetéseket...lehet tippelni, mennyit értettem belőlük.

Node, egy nőnek akkor is a legnagyobb kikapcsolódás, ha vásárolni, illetve szépészkedni mehet. Fodrászt már említettem. Honlapjuk nyilván lengyel...ahogy a fodrászok is. És nem, nem beszélnek angolul. Tehát egy caros időpontért is segítséget kell kérnem - a kívánt frizurát pedig hogy fogom majd elmagyarázni, már bele sem gondolok.

Hasonló a helyzet az orvosi vizsgálatra való online bejelentkezéssel.

Egy szó, mint száz: leesett, hogy míg a bérletfeltöltést és egyéb, kisebb-nagyobb akadályokat megugrottam, összességében eléggé ki vagyok szolgáltatva segítőmnek. Ugyanakkor nyilván neki is van saját élete, programjai, elfoglaltsága az engem való pesztráláson kívül. Plusz nem szeretek (sokat) kérni. Hívjuk szívességnek, segítségnek, bárminek.

Az elmúlt négy évben egész jól megszoktam, hogy így vagy úgy, de kb. mindent meg tudok oldani. Mert egy erősokosfüggetlentanultbátornő ugye így tesz. Itt viszont úgy tűnik, a legkisebb dolgokhoz (lsd fodrász időpont) is segítséget kell kérnem. Az érzés fura, ijesztő, elbizonytalanító, szokatlan. Nem jó.

Így végül hirtelen felindulásból elkövetett körmöcskével, főzéssel (megint!) és hajmosással telt az este.