Túl vagyok az első levélen, az első ellenőrrel való találkozáson, az első vendégemen, az első nagyobb ivászaton, az első hétvégén és az első vizsgán - előbbi kettőről már meséltem, jöjjön a többi.

Múlt héten pénteken nem csak szívem egyik legkedvesebb csücskével vacsoráztam az Atelier-ben (amit, mióta Zoli megmutatta nekem, csak "paradicsomnak" hívok), de csapatot is építettünk a diáktársakkal egy nagyon klassz félrocker-félpub micsodában a belvárosban. Igazából csütörtökön (Encivel) és pénteken engedtem magamnak kis kimenőt, mert a mai vizsga baltája már lebegett felettem.

A (z első) hétvége az eső, takarítás, kis mosás (kézzel ám:)), FŐZÉS és tanulás jegyében telt - alias szobafogság (az azért elég kemény, hogy inkább főztem magamnak, mint, hogy tanuljak, igaz?!). Ennek ellenére úgy érzem, amennyire az angol és IT tudásom engedte, ráhajráztam a mai napra.

Így azokra a kérdésekre, hogy "na, milyen a város, milyenek a kollégák és mit láttál eddig" továbbra is az a válaszom, hogy nagyon semmit. Mindenki nagyon tanul, siet haza, de ez így is van rendjén. Holnap újabb kvíz, pénteken még egy részvizsga, szóval nincs ám városnézés, lébecolás, bulihegyek. Majd ;) A mait sikerült megugrani.

A jövendőbeli kollégáink mögé néha beülhetünk "hallgatózni" (szó szerint), de napközben nem nagyon zavarjuk és nem is nagyon zavarhatjuk őket kérdésekkel. Szegények így is fognak kapni eleget tőlünk, kopaszoktól pár hét múlva. Apropó, rég voltam ennyire büszke arra, hogy magyar vagyok: megkaptuk a múlt heti statisztikát és bizony a Hungary szócska mellett egy korona volt, ami nem véletlen - a mi (ill. a jövőbeli) csapatunk teljesített a legjobban:) Így talán még nagyobb a nyomás, hogy minél többet tudjak és tanuljak, hogy fel tudjam majd velük venni a ritmust. Igaz, ijesztgettek, hogy amit a betanuláson mutatnak, az kb. a jéghegy csúcsa, szóval ha már ez ilyen keménynek és komolynak tűnik, milyen lesz később?! :o

Noha többnyire nem tartom magam buta lánynak és igencsak ONLÁNY vagyok, egyik másik nap igazán sutának érzem magam...

Egy szó, mint száz, a mellékelt ábra alapján nem csak helyesek és kedvesek, de vérprofik is az itteni "öregek" (ami csak a tapasztalatukra vonatkozik szigorúan, magasan én vagyok a rangidős - nem, nem röhög!)

Az első hétvége után az első kockára fagyáson - szíjjel ázáson - is túl vagyok. Hogy mennyire északiak és jetik, arról már meséltem. De afelett, hogy míg kint 15 fok van és 19 fokra állítva gőzerővel megy a LÉGKONDI, képtelen vagyok felülemelkedni (?!?!?!). Úgyhogy a tanteremben szó szerint csizma, meleg pulcsi, már-már sapka kombó szükségeltetik a túléléshez. Én balga nem számoltam azzal, hogy a zuhénak hála ezt vizes ruhában igen nehéz lesz abszolválni. Az egyik lengyel srác is meg is jegyezte - milyen klasszul (lila-fekete) öltöztem ma fel, illik a szám színéhez:)

Úgyhogy divat-naptár-szokás ide vagy oda, én bizony előveszem a bundabugyit (mi lesz velem decemberben?!).

Mivel ma csak az "unalmas hétköznapokról" meséltem, ezért pár kölyök képpel is kiengesztellek titeket. Még a (z eső) kabátomat sem engedték levenni, már körbevettek és bekerítettek a kis testükkel. Olgi pedig nekiállt rágni a zsinórt. Csak úgy.

Jah, és még hogy a macskák nem okosak?! Tegnap felhoztam még egy bőröndöt a kocsiból, kettőt pedig levittem, órákra eltűntek az ágy alá (gondolom a bőrönd-utazás-doboz-órákra bezártság-tragédia-helyváltoztatás kombináció igen erős nyomott hagyott bennük). 

De all in all, azt hiszem, megnyugodott a lelkük és működnek, ahogy kell. Esznek, isznak, almot kaparnak, alszanak és játszanak. Szóval, előbb vagy utóbb, mindenki és minden a helyére kerül ;)

(ui.+1: most fordult elő először, hogy franciának néztek...(?!?))