Azt hiszem, most kezdem megérteni ezt a mondást igazán. Tudniillik: nem értek itt egy kanyi szót sem. De tényleg. Sem a rádióban a híreket, a közlekedési infót, de még csak a nagyobb - esetleg politikai tartalmú - plakátokat és az utcán magukban (vagy épp hozzám) beszélő bolondokat sem. Semmit.

És, bár másfajta - hívjuk stressznek - nyomás, elvárás, izgalom ugyanúgy "nehezedik rám" és tölti el minden porcikámat, mégis kisimultabbnak érzem magam. Nem az euró árfolyama, vagy az otthoni politikusok hajmeresztő szövegei/ötletei/fenyegetései, esetleg bunkó (ex)munkatársak miatt rándul görcsbe a gyomrom. Nem:) Hanem, hogy melyik buszra szállok, sikerül-e a vizsgám illetve most, hogy ideér-e egyben az első Tesco házhozszállítás.

S bár korábban is nyilvánvaló volt, hogy "túl sok mindent veszek magamra" - vagy hívjuk, a lelkemre - sokáig nem tudtam kizárni azokat a tényezőket, embereket, eseményeket, híreket, amik csak ártottak nekem. És mivel ÉRTETTEM MIRŐL SZÓL, óhatatlanul is hatottak rám. Itt viszont, ha akarnám sem érteném egyelőre, hogy miről van szó. (EGYELŐRE:))

Tudom, sokan azt gondoljátok/gondolhatjátok (joggal), ez a "gyáva struccpolitika": nem tudni, nem hallani - és ezáltal nem foglalkozni vele. Akkor legyen így, vállalom. Jó nem tudni sok mindenről :)