Első igazán szabad hétvége

A hétfői záróvizsga után alig volt időm feleszmélni, máris fent ültem az emeleten a "nagyok" között. A korábbi megállapításom továbbra is él: ELKÉPESZTŐ PROFIK! A nap nagy részében a mellettem ülő - hívjuk mentoromnak - srác mozdulatait lesem, jegyzetelek, oktató videókat nézek, mini kvízeket töltök ki és hasonlók. A héten már 2-3 e-mailt is kiküldtem - egyelőre ennyit merek bevállalni.

Vannak, akik az osztályból már élesben beleugrott a lecsóba, őket csak halkan, irigykedve lesem, milyen bátrak...:)

Tegnap céges buli volt, nem tudom, hogy az újak örömére, vagy egyébként is, mindenesetre óriási táncolás és tömegbuli kerekedett. Azt hiszem, nem éreztem még ennyire összehangoltnak és jól működőnek, de főleg jó hangulatúnak egy ekkora (óriási) csapatot...nagyon klassz volt közöttük állni. Remélem hamarosan én is 100%-os tagja lehetek ennek a remek "kis családnak":)

Sok újság ezen kívül nem történt a héten, megy minden a maga kis rendjén (hacsak nem az, hogy bár ötödik nekifutásra, de sikerült feltöltenem az automatánál a bérletemet egyedül). Az első szabad hétvégémen - azaz ma és holnap - kicsit magamra koncentrálok...elkészítem a körmeimet, takarítok és már összepakoltam a cuccom a mosodába, úgyhogy szerintem jól kipróbálom:) Jah és ezzel egy időben Dezsőt is újra beröffentem...meglátjuk, hogy tudok közlekedni ebben a "világhíresen nem autóbarát" városban (hányszor tévedek el, hány feltúrásba megyek bele, stb.) Lehet összekötöm bevásárlással...igen, ezek (még) itten nekem igen nagy és fontos dolgok/kihívások.

A héten elhangzott egyébként több olyan mondat is, amiket korábban nem, vagy csak igen ritkán halottam...

(Kezdődött ugye a "szeretnénk, ha jól éreznétek itt magatokat" meghökkentő welcome kijelentéssel, íme a folytatás):

- Büszke vagyok rád

- Szeretném, ha sokáig maradnál velük Krakkóban. Igazán egyedi (unique) vagy!

- Nagyon szép vagy

- Irigyellek

(ui.: jah, és már hárman is azt hitték - állítólag a kiejtésem miatt -, hogy francia vagyok...ki érti ezeket?!:))