A mai szürke, csendes vasárnapra két hírem is van: 1. főztem. 2. utca cicát szelidítettem.

Mivel kialudtam magam, kb rendben is van minden, a hűtő viszont kongott az ürességtől, elvezettem Lidlibe. Előtte okosan teljes listát készítettem azokról az alapanyagokról amiket ismerek, és kb. már próbálkoztam velük. Ennek ellenére káposzta, pirospaprika, és végre igazi tejszín, gomba, kukorica, lazac, csirkehús és darálthusi is beugrott a kosárba.

Első, igazi, hivatalos főző próbálkozásom: rakat hagyma, szalonna, piros paprikás-pörkölt alap. Kimosott káposzta és kész. Asszem. És persze mérhetetlen mennyiségű tejföl. Egész ehető, csak kicsit maradt savanyú. Igazából már a próbálkozást is nagyra értékelem. Magamtól.

Továbbá egyre biztosabb vagyok benne, hogy én vagyok (az egyik) "állatokkal suttogó". A szomszéd telken több makkát is láttam már, de nem nagyon közeledtünk. Mígnem ma: Lidl után megláttam egy egészen viccesen foltos orrú mintás, Olgi méretű kis izét. Köszöntem - mint mindig. Ő pedig hangos miákolás közepette rohant felém a kerítésig. Naná, hogy kibontottam neki egy, az én gyerekeimnek szánt konzervet. Falatozott is belőle lelkesen, két nyafogás között pedig áttúrta a kis fejét a kerítésen. Nem, nem én molesztáltam és nyúltam hozzá, Olgihoz hasonló technikát alkalmazva csak kinyújtottam a kezem, hadd közeledjen, ha akar. Akart. 

Dö beginning of a bjútifull frenccsip.