Ez valami elképesztő, hogy még mindig/megint benyalom/benyaltam! Annyi évvel mögöttem és késsel a hátamban is. Hát, hogy a viharban van ez?

Adott egy-egy munkahelyen, csoportban egy bizonyos tipusú lány. Picike, törékeny, Bambi szemü, elveszett, gyámoltalan. Van - minimum - egy hülye (mondjuk én), akiben felélednek a (nem létező) anyai ösztönök - vagy csak Terézanya tör előre, ki tudja...de nyilván a szárnyai alá veszi.

Bátoritja, törölgeti a könnyeit, megvédi a társaság és az élet kegyetlen farkasaitól...és egy idő után: ni-ni! Kinyilik az a bizonyos csipa.

Olyannyira kinyilik, hogy nemcsak a körülötte lévőket, de "egykori" barátját, pártfogóját is zokszó nélkül elárulja. Ki tudja, hogy a támogatás, vagy egyéb tényezők hatására, de hamar bizonyosságot nyer, hogy az angyali külső valóban egy alantas, sunyi, kétszinü, számitó személyiséget rejt. Aki, ha kell, ha nem: de a hátadba vágja az első alkalommal a fejszét. Szembe kell vele nézni: mindössze felhasználta támogatója erejét, befolyását, kedvességét.

De minimum (jobb esetben) "csak" elfelejt köszönni, miután "felvitte az Isten a dolgát".

S mivel korábban - az a bizonyos egy hülye - kitárta lelkét, nem nehéz maradandó sérüléseket okozni és a korábban bizalmasan megosztott információkat "felhasználni Ön ellen a biróságon". Mondjuk, rárepülni arra a srácra, aki Terézanyának tetszik...vagy épp a főnököt körbehizelegve előre jutni/bemártani, vagy "csak simán" keresztbetenni, ahol lehet. Mindeközben persze környezete nagy része, még mindig csak annyit lát belőle, hogy "mennyire kedves, mosolygós pici lány". Lófaszt! 

Ezeknek az ártatlan Bambiknak pontosan ebben rejlik erejük és ezért, rettenetesen veszélyesek. Ránézésre senki nem mondaná - sőt, ők a "cukik, aranyosak, bájosak" -, hogy törtető, szivtelen, komplexusokkal teli és bosszúra éhes fenevadak. Kemény szavaknak tünhetnek ezek tőlem, de higyjetek nekem, tényleg azok...

NincsMese