Sok okos ember mondta már: felnőttkorban sokkal nehezebb barátságokat kötni. Kihalt belőlünk a gyermeki naivitás, az újra való folytonos éhezés. Sokkal inkább átvette a helyét a megszokás, a korábbi sérülésekből származó gyanakvás, a napi monoton (munka) rutin és gyakran érezzük/érezhetjük, hogy az emberek "csak fárasztanak". És "úgyis elmennek"...minek? Minek a sok erőfeszítés, a sok újra meg újra feltett kérdés, folyton előlről kezdeni...mesélni..."úgysem érdekel".

Egy idegen országban az egyébként sem egyszerű helyzet talán még nehezebb...amennyire színes és izgalmas tud lenni egy soknyelvű, sokszínű ország/város, pont annyira nehéz is. Egyrészt a nyelvi- és kulturális akadályok/különbségek, másrészt a "tranzit effekt" miatt...talán nem létezik ez a kifejezés (vagy igen...mindenesetre tegnap jól megalkottam).

Valahol mindannyian csak átutazók vagyunk. Mint a reptéren...Már elindultunk, de még nem érkeztünk meg. Mindössze ennyi a közös az itt összeverődött expact-okban (külföldiek csoportja). Van aki már tudja, hova megy tovább és a csatlakozásra vár. Van, akinek csak időre és klímaváltozásra van szüksége. Van, aki csak világot lát és kalandot keres, van aki menekül, van aki pénzt keres egy jobb élet reményében. Vagy épp társat, hogy együtt folytassák az utat.

De valahol mélyen mindenki tudja: csak idő kérdése. Egyszer jön a gép és tovább áll. (Kivéve, ha Tom Hanks vagy és ott ragadsz). A tranzit dohányzó részlegében tüzet kérsz valakitől és pár mondatot beszélgettek. Ki-hova-miért. Majd elválnak útjaitok. A következő cigarettánál már hiába keresed korábbi beszélgetőpartnered. Hívták a kapukhoz.

A duty free shopban mindenki olyan kedves. Jó betérni. A parfümös lány jobban ismeri az ízlésed, mint te magad, a sminkes pultnál lévő eladó pedig nem győzi dicsérni a frizurád. A kasszás még kuponfüzetet is ad hozzátéve, reméli hamarosan újra lát. Pedig...csak a munkájukat végzik. Azt az érzetet keltik, hogy ismernek és visszavárnak. Pedig nem.

A büfé résznél mellédverődik egy kedves pár. Basszus, de jó fejek! Meg kell kérdezni, hova utaznak, meddig maradnak...hátha van kedvük pár óra múlva még összefutni. Megnézhetnénk együtt a VIP részt és eljátszhatnánk, hogy business classon utazunk és kapnánk ingyen mogyit! De nincs kedvük...és egyébkét is, ez olyan gyerekes. Most rohanniuk kell...még csomó elintézni való van beszállásig. 

A kávézóban, egyedül üldögélve összemosolyogsz a kiszolgálóval. S bár megkérdezi, hogy telik a napod látszik, hogy nem figyel a válaszra. Se ideje, se kedve mélyebben belemenni az életedbe. A jéghegy csúcsa, a felszínes "hogy van?" pont elég. Ma már vagy ezer embertől megkérdezte, hogy hogy van...egy vagy a sok közül. És egyébkét is: siet. Hamarosan vége a műszaknak és ő is elhagyja a tranzitot. Neki van élete azon kívül is. Neked is volt.

"Viszont látásra" - bököd oda búcsúzóul, de tudod, hogy soha többé nem fogtok találkozni. Őszintén: nem is akarsz...hiszen ő is csak egy az ezer pincér közül, akivel találkoztál eddigi életedben.

Nem sokkal később melléd ül egy (első ránézésre) szimpatikus fiú/lány. Beteszed a fülest csak azért, hogy véletlenül se szóljon hozzád. SMS-ek, chat üzenetek repkednek a telefonodon, annyi mindenki hiányzik, annyi mindenki vár. A nyaralási képeket nézegeted vissza...basszus, már egy éve, hogy láttam őket...! Meg kell kérdezned tőlük, hogy vannak, mi újság az ő tranzitjukban. Megnézed a csatlakozást, hátha a tiéd érinti valamelyik BARÁTOD váróját...de nem.

Ráadásull még ez is itt mellettem! Basszus, még a kéztámlámat is elfoglalja...miért nem ül már arrébb? Nincs kedvem idegenekkel társalogni...és egyébként is...eleget csacsogtam. Hagyjon ez is békén. Fenének mászik az aurámba?! Jobb nekem egyedül.

Hosszú és kényelmetlen percek telnek el így, majd  kiszúrod a táskája tetején a kedvenc könyvedet. Bingó! Muszáj megkérdezned, mi a véleménye róla. Végülis, miért ne üthetnétek el az időt együtt?

Az órák perceknek tűnnek, a gyerekkori élményektől kezdve a kedvenc színeken át, a legutóbbi szívtörésig minden szóba jön. Egy közös szendvics, egy közös kávé és azon kapod magad, hogy örülsz neki, hogy végül kivetted a fülest. Ez ám az igazi kémia...! Bárcsak egy helyre utaznátok! Bárcsak előbb találkozatok volna! Bárcsak folytathatnátok, ahol abbahagytátok...esetleg egy telefonszám...vagy e-mail cím...és, mi lenne ha...?

"Az ABC társaság Seholszigetre induló járatához kérjük fáradjanak a 13-as kapuhoz" - szakítja hirtelen ketté a korábbi gondolatmenetedet egy női hang. Frissen szerzett "barátod" szavak nélkül is érti. Miután sok sikert kíván és megígéritek egymásnak, hogy tartjátok a kapcsolatot, csendben beteszi a fülest és bámul ki az ablakon. Egyedül vár tovább.