A tárgyiasult dolgokról már meséltem - mennyivel kevesebb -, jöjjön egy nagyobb lélegzetű "okosság" (nyugi, azért világmegváltó Coelho-i babérokra nem török - még).

Sok olyan embert ismerek otthon, akiknek "mindene megvan". De tényleg. Család, munka, lakás, kocsi, utazások, márkás ruhák, stb. És valahogy, valamiért mégis "boldogtalanok". Nem találják magukat, frusztráltak, idegesek, másokon élik ki komplexusaikat és még a napsütésnek sem tudnak örülni. Valahogy minden rossz, minden kevés. Szerencsére, ezzel soha nem tudtam azonosulni, de mégis témába vág:

A lakás lefoglalózása után hazaértem és összegződött bennem sok minden. Otthon - bár korábban is tudtam - igazán "el voltam kényeztetve" - hála szüleim, nagyszüleim kemény munkájának (no persze én is hozzátettem, amit tudtam). Nah szóval, a szónak a klasszikus értelmében "igazán nem volt okom panaszra". Családilag közös lakás, kocsi a senekem alatt és az utóbbi, (magyar viszonyokhoz képest) igazán jól fizető munka. Ezt korábban is tudtam és összetettem két kezem, de itt...

Egy egészen pici, szerény, ám annál tisztább, takarosabb és barátságos kis lakásba fogok költözni január közepén. Számszerűen majdnem harmad akkora, mint amiben felnőttem. Korábban is laktam lakótelepen, ismertek, ez nem sznobéria kérdés nálam kicsit sem. De, ha a tényeket nézzük: a (szerencsés) "budai liba" egy külvárosi lakótelepre költözik és sok szempontból szerényebben él, mint korábban (bár az árak alacsonyabbak, de pl. lakbér fizetés és egyéb, "plusz költség miatt") - már, ha a tárgyiasult dolgokat nézzük. És mégsem sírom vissza a négy hónappal ezelőtti életemet. (nyilván leszámítva az otthoni, szívemnek kedves embereket).

Sokkal nyugodtabb, nyitottabb, kalandosabb vagyok és rájöttem, hogy bár szerényebben élek, de boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint otthon sokszor. Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek és nem voltak itt is kemény napok, mert de. Sőt, hideg is van, sötét is van és ma újabb vizsga is van. Egy szóval, nem fenékig rózsaszín tejfel, de összegezve, valahogy mégis...

Négy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna a körúti lakásból, hogy egy krakkói, külvárosi lakótelepen fogok 2015-ben élni és egy ennyire klassz munkahelyen dolgozni. Tényleg az élet írja a legfurcsább forgatókönyveket.