Voltam ám otthon, igen :) Karácsonyra és Szilveszterre is tudtam ezúttal maradni.

A hazautam maga volt a rémálom. De szó szerint: először a macskák bújtak az ágy alá, igy igencsak megkérdőjeleződött, hogy egyáltalán el tudok-e indulni Dezsővel. Majd mikor sikerült levadásznom őket és elbotorkálnom a tök sötétben/ködben észrevettem, hogy bizony a GPS nem müködik. Lámpa fel, motor beindit: Puszedli rázendit, Mica cidrizik.

Olyannyira eltévedtem a ködben GPS nélkül, hogy csak a városból kijutás 45 perc volt...addig keringtem, mig a kiinduló ponthoz értem - haza...nah, akkor voltam a "feladom, nem érdekel, megyek vissza a lakásba" pontnál.

De győzött az igéret, azaz hazamegyek az ünnepekre. Nagy nehezen kikecmeregtem Krakkóból, viszonylag könnyen eljutottam Szlovákiáig. Első próba: én "balga" azt hittem, 2015 végén lehet bankkártyával fizetni pályamatricát...(Szlovákiában ugyanis ezúttal pálya mellett döntöttem...igen, kemény 20 km pálya a 430-ból...)

Csak mondom: nem, nem lehet. A pultos néni viszont nagyon cuki volt. Az  utolsó utáni aprót is kiráztam már a kabátomból - nem vagyok egy készpénzes tipus...sőt, de még igy sem volt elég az összeg a matrica megvásárlásához. Látta h kinlódom, előttem utánam köd, üvölt a macska és szétfagytam...igy pár zloty hijján, de elengedett, h menjek utamra. No, hát innen jött a még izgalmasabb rész: új úton, GPS nélkül. Ihajja!

P közben Németországból, SMS-ben próbált irányitani, melyik számú utat, meddig kövessem. No, nem részletezem, de meg kell hagyni: a kocsi elejéig láttam és csak kétszer tévedtem el és igy is 7,5 órát futottam. Ami nem rossz - sőt.

Mire hazaértem, azt hittem szétvág az ideg, de egy nagy evés és alvás után helyreállt a világ rendje. Az otthon töltött tiz napot sokkal kevesebb, viszont annál értékesebb emberekkel tölthettem, tényleg, szó szerint mondom: minden perce feltöltött. Bár egyik helyről másikra robogtam, jogsit ügyintéztem és még többet vezettem, de nem baj:) Végre nem csak 1-1 lopott órát és ölelést tudtam megosztani a számomra fontos emberekkel, hanem bizony 3-4-5-6 órákat is akár. Ez a látogatás úgy volt jó, ahogy volt:) (KÖSZÖNÖM MINDENKINEK, AKI RÉSZTVETT BENNE::))

No, és ha már "haza" és "út"...ne kérdezzétek hogy, szerintem ezt hivják Isteni sugallatnak...feküdtem valamelyik nap az ágyban, és mint akit fejbevágtak beugrott:: BASSZUS, AZ FM TRANSZMITTER! Igen, igen...kaptam ugyis karácsonyra P-től ilyen USB-autós-zenelejátszós kütyüt. Kifejezetten a hosszú utakra, hogy ne dögöljek meg az unalomtól illetve a szlovák karattyolástól. Ahogy belémhasított az ötlet, elkezdtem neten böngészni és láss csodát: bizony a transzmitter frekvcenciája bezavarja a GPS-t, ezért nem talált mühódót az enyém...bazzzzz...akkorát csaptam a homlokomra, hogy még a tenyerem is nyomott hagyott. 

Még jó, hogy kipróbáltam és IGAZAM VOLT - mint mindig :P Ugyanis már új GPS vásárlásán is törtem a fejem...fuh.

Voltam szinházban, pubban, moziban, Dunaújvárosban, Érden, shoppingolni, hédereltem Carney-nél, UrbánEránál, anyunál, apunál, koccintottam tesóval, ügyintéztem ocsmányirodában...szóval nem volt megállás.

Szilveszter.

Legfontosabb talán, hogy a fiaimmal tölthettem, TP is eljött és még sok, rég nem látott srác/lány. Klassz volt iszogatni, dumálni és nagyot táncolni, de tény: azért nem rúgtuk szét a ház oldalát. Voltak, akik nagyon becsiptek, voltak, akik kevésbé, de összességében örültem nagyon, hogy együtt tölhettünk egy estét.

A visszaút kicsit könnyebben ment: szép, napsütéses időben, pályán - amennyit lehetett - jöttem, Puszedli is kevésbé üvöltött (Szerintem feladta és belátta, hogy "ez a vég, jöjjön hát, aminek jönnie kell"), sajnos annak ellenére, hogy szombaton jöttem - gondoltam kicselezem a Zakopaneból Krakkóba tartó hétvégi tömeget - majd egy, másfél órát vesztettem már lengyel oldalon...pedig egyéni rekordot döntöttem volna, 6,5 óra rohanás nélkül...de igy sajnos a dugóval majdnem hoztam megint a 8-at...sebaj.

Itthon azóta is pörög az élet, sorra jönnek körmös lányok illetve a vendégek hozzám - Budapestről, innen-onnan ;) 

Node, majd azokról is beszámolok szépen, apránként...csak egy gyors életjel volt.

CsókÖzön

...amely után rájöttünk P-vel, hogy nem tudunk együtt mozizni. DiCaprio új produkciójáról van szó.

Mielőtt bárki nekem esik, le kell szögeznem: ő maga zseniális, triplán a maximumot hozta ki szinészként a karakterből, mint ami benne volt. Igen, már rég érdemelne Oscart. Ezért. Is.

Ember nagyon élvezte, én nem tudtam eldönteni, hogy felkössem-e magam az unalomtól, vagy inkább kitaccsoljak egy-egy jelenettől...az egyetlen gondolat, ami a fejemben járt végig:

ADJON MÁR VALAKI SZEGÉNY PASASNAK EGY LABELLÓT!!!

Vége

Furcsa, most esik csak le - több, mint egy év után még mindig többen vagytok, akik kérdezitek -, hogy nem meséltem el talán pontosan, miért döntöttem a külföldi szerencsepróbálás és összepakolás mellett. 

A történet - mint minden, "nagy mese" - több évre nyúlik vissza és talán nem is minden információ publikus. A lényeg talán, hogy elég volt. Sok. Úgy mindenből. És gyakran mindenkiből.

Az első nagyobb csapás talán a szakmai karrierem derékbatörése volt. Majdnem hat évet töltöttem a - szerintem - egyik legcsodálatosabb szakmában, a média világában. Noha, egy percét sem bánom, tény: sok mindent fel kellett adnom érte. Nem voltak hétvégi szülinapi partik, helyette viszont télen, tüntetésen fagyoskodás, karácsony estéjén ügyelés, lázasan cikkirás, stb. Félreértés ne essék: nem bánom, sőt. Büszke vagyok minden leütött karakterre, minden cikkre és élményre, amiket soha, senki nem vehet el tőlem. Ugyanakkor a magánéletem és a családi életem igencsak megsinylette (költöi kérdés: miért nem látsz a napi sajtóban boldog, 40-50 éves anyákat...nah. Köszöntem)

Talán pont kapóra is jött, mikor kirúgtak mindannyiunkat - mondván, megszünik a szerkesztőség. Magamtól - mint egy rossz párkapcsolatból - soha nem léptem volna ki (Minden okkal történik. Ugye). Ez után "sikerült" egy feketén, 130 000 forintot fizető állást megcsipni. Jah, az agyoniskolázott, agyondiplomázott budai lány. Szép, nem? Akik segitettek azon a helyen és persze, azokban az időkben is, azoknak rengeteget köszönhetek.

Már csak a lehetőséget is. Hiszitek, vagy sem, 60 önéletrajzot küldtem ki, ebből kettő válaszolt igennel. A többi vagy még csak nem is jelzett, vagy "sajnos" nem vagyok megfelelő - noha az állásajánlat minden pontjának 110%-osan megfeleltem. A svájci frank árfolyamának alakulása és az általános (országos és emberi) hangulat mellé ez még inkább rá(m) nyomta a bélyegét. Tényleg? Ennyi? Ez mind, amit 30 évesen fel tudok mutatni?

Gyakorlatilag mindenem, amim van/volt, a szüleimnek köszönhetem és köszönhettem. Önerőből még egy 20 éves autót sem tudtam volna felmutatni. Pedig tiz éve becsületesen (!) és keményen dolgozom.

Nem kell részleteznem, hogy a magánélet emellé szintén romokban hevert, egyre több "barátról" derült ki, hogy valójában nem azok, (sőt), gyakorlatilag annyi tőrrel jártam a hátamban, hogy sündisznónak is beöltözhettem volna farsangra.

Miután minden tartalékom elfogyott az elbocsátás után, irányt vettem az egyik legnagyobb élelmiszerlánc online marketing osztályára (csak az ottmaradottakra való tekintettel nem irom le a cég nevét). Hát gyerekek...nem viccelek! Egy-egy mosolygósabb napot leszámitva, az maga volt a pokol (nekem). De szó szerint. Fekete-fehér ruhában kellett egy baromi nagy, raktár-gyár-iroda szerübe bejárni dolgozni, reggel fél8-ra. A munka maga rettentően izgalmasnak tünt mindaddig, amig ki nem derült - igen hamar - hogy "jó magyar céges szokáshoz hiven" ez sem volt más, mint egy ocsmány pénzmosoda.

Az egy dolog, hogy a külföldi tulaj pénzének haverhoz való kiutalásához jó pofát kellett vágni - mert kellett. Emellé gyakorlatilag (szakmai) kötözött kézzel carból várat épiteni komplexusokkal teli, hataloméhes, perverz és komoly mentális betegséggel küzdö (szadista, elmebeteg, pszichoterrorista, stb) emberek között lavirozni. Ha az nem a diliház maga, akkor semmi. Azt hiszitek, most túlzok, de ha egy-két történetet leirnék, biztosan elhinnétek, hogy az maga a földi pokol és ép elmével nem lehet kibirni.

Egy szó, mint száz: körülbelül egy év után, mikor már remegtem az idegtől, mindenkit meg akartam ölni az utcán, amikor már a fiaimmal, barátaimmal és családommal voltam ingerült, amikor ökölbe szoritott arccal nyeltem a gyomorsavat, szembejött az a bizonyos mondat. Hónapokig tanakodtam ugyanis, hogy mi az én valódi bajom...? Megint az állás...? Keressek másikat...? Megint, majd jó ha félszürkén kapok 160 ezret, akkor tapsolhatok hangosan...?Vagy, hogy nincs pasim...? Esetleg, hogy barátnőknek hitt emberek kihasználtak, a képembe hazudtak és angyali szemekkel düftek hátba? A politikai/gazdasági helyzet? Mi a frásztól váltam én egy ennyire szürke, idegbeteg, mosolyogni már-már alig tudó szörnyeteggé? Egyszerüen, kifordultam magamból, nem ismertem magamra.

Az Istennek sem találtam a választ, csak kezdtem egyre inkább utálni magam, másokat - és azt a képet, ami reggel a türkörben fogadott. Az országot, a politikát, az utcákat, a büzt, a rothadó várost és, hogy lassan azt láttam, mindenki és minden leépül körülöttem. Mignem...

Jó újságiró lévén utánajártam a pénzmosoda haver cégének, hová is csúszik a külföldi tulaj pénze...nem viccelek nektek, mint a filmekben. Megjelent a monitoromon a cég mottója: Okosabb, aki hallgat.

És igen, igen, igen, IGEN!!!! Hát ez az én bajom! Basszus, hogy nem vettem észre?! Nem csak a munkahelyen, mindig, mindenhol - diplomata család gyermeke lévén - annyira baromira udvarias, decens, jól nevelt és diplomatikus vagyok, hogy egyszerüen elvesztettem magam és MEGFULLADOK! Hát ez volt az a baromi nyomasztó érzés, amitől erősebben vert a szivem, amitől nem tudtam aludni, amitől ökölbe szorult már kora reggel az arcom! Soha nem felejtem el...ez egy csütörtöki nap volt. Hazamentem munka után, bekapcsoltam a számitógépemet és nekiálltam külföldi állástokat keresni.

Gondolkodás nélkül, csak azt éreztem: INNEN EL! Azonnal! Amikor a pánikbetegre rájön, hogy nem kap levegőt. Nos...pontosan ezt éreztem.

Véletlenszerüen elkezdtem az önéletrajzomat szórni mindenfele...és alig pár napra rá, megcsörrent a telefonom. (jéééé, van ahol reagálnak az önéletrajzra...ugye). Az utána következő hetek sora egy másik bejegyzés része kellene, hogy legyen, mert annyi minden történt, de a lényeg...kicuccoltam. És lélegzem.

S, mint emlitettem: nincsenek véletlenek...összeraktam az elmúlt 5 év, nagyobb eseményeit lépésről lépésre...számot vetettem a veszteségekkel, leckékkel...és tényleg. Minden értelmet nyert hirtelen. Ha bármelyik ezek közül - ok, okozati összefüggésként - nem történt volna meg, nem lennék most itt. És még a végén hálás leszek azoknak az embereknek, helyeknek és eseményeknek is, amik akkor ott, porig aláztak, megsemmisitettek és földre küldtek. Hiszen nélkülük, nem lehetnék itt...

És, miért pont Lengyelország? 1. Miért ne? 2. Mert nem Magyarország.

Hosszasan irhatnék még a politikai, gazdasági, jövőképi, magánéleti okokról is...de inkább nem teszem. Mindenkinek megvan a maga keresztje és nehézségei. Van, aki szerint struccpolitika, hogy összepakoltam, szerintem meg az egyik legjobb döntés, amit valaha hoztam:)

CsókPuszi

Öt éve, ezen a napon megsemmisülten, üresen, taknyom-nyálam törölgetve vedeltem a vodka narancsot...három éve a fiaim mostak fel a padlóról: elment Joli mama és kirúgtak minket az MSN mai naptól....két éve ezen a napon szereztem meg a körmös suli bizonyítványomat (a házban szintén akkor volt tüz) és tavaly ilyenkor írtam alá a szerződésemet a mostani cégemhez...ilyenek ezek a decemberek. (2010, 2012, 2013 és 2014. 2011 nincs meg, de szerintem T búcsú volt akkoriban)

Most, ma: itt ülök Krakkóban, a cuki kis lakótelepi albérletemben, Olgi dorombol mellettem...szürcsölöm a kávém, rágyújtok, merengek...felhívom Pawut és egyeztetünk az estéről, nagy izgalommal várom a karácsonyi céges bulit. Soha nem gondoltam volna. Milyen furcsa az élet, igaz...?

A legjobb forgatókönyv író, állítom. Az évek statisztikáját visszatekintve értitek, miért rettegek, rettegtem mindig a decemberektől. Az idei azonban más. Elengedtem sok rosszat, mint egy lufit...elszállt. És ez jó.

Elengedtem idei utolsó csoportom kezét, vásárolgatok otthonra, tervezem a karácsonyi otthonlétet, lassan pakolok...most ezekre koncentrálok.

Nyilván nekikezdhetnék mesélni, hogy "de azért ez, meg az, meg amaz mennyire baromi nehéz, mennyire stresszes, mennyire fúhdenagyonkivagyok". De nem fogok. Mert csak:) Az évösszegző bejegyzés majd később jön.

ÖlelésPuszi

Ugyanis tudom, hogy nem csak a barátaim és szurkolóim követnek, hát íme egy szösszenet, hogy legyen min rágódnotok - a saját életetek helyett.

Azt hiszem, többször megálljt parancsoltam már azon szavaimnak és mondataimnak, amik azt sugallnák, hogy mindig, minden elképesztőenhúdenagyonfaszaéskolbászbólakerítés. Jah, persze, mert nekem olyan könnyű. Annak ellenére, hogy tudjátok, hogy nem szeretek panaszkodni - és most is távol álljon tőlem - mégis következzenek kicsit borús sorok. 

Nemcsak a szürke, szmogos idő miatt a kilátás, de a kedvem sem túl rózsás mostanában. S bár tegnap szó szerint szédültem a stressztől és az éhségtől (ugyanis úgy összement a gyomrom az idegtől, hogy egy levest és pár muffint tudtam csak leküldeni), nem egészség, nem anyagi, "csak" melóhely. Nem gondoltam volna, hogy akkor is szét tudja az ember idegeit vágni a munka, ha egyrészt imádja azt, másrészt még csak nem is bankigazgató. A történet ugyanis, hogy trénerként bizony minden osztállyal és részleggel szorosan együtt kell működnöm. Ami, hogy finoman fogalmazzak sem megy (mindig- azaz soha) zökkenőmentesen.

Vannak emberek, akik szimplán nem segítenek (vagy csak teszik egyébként a kötelességüket, amiért a fizetésüket kapják. ugye), de bizony szép számmal vannak olyanok is, akik 1. a rosszindulat miatt, 2. hozzá nem értés miatt, 3. felelősség lerázása miatt, de bizony pokollá teszik a napjaimat. S, hogy miért?

Nos, mert az általuk el nem végzett, bekavart, elrontott, infót visszatartó húzásaik nálam, illetve NÁLUNK csapódik le. Ha TL nem adja le a jelenlétit, velem üvölt a könyvelés és a HR. Ha HR nem végzi el a papírokat, megint csak engem találnak meg, hogy miért nincsenek a nyubik a rendszerben. Ha az IT-s fiú szarik az egészre -márpedig rendre ezt teszi - akkor nincsenek gépeink, amin dolgozzunk. Ha a többi kolléga az emeleten nem segít, akkor nincs termünk. Ha a TL nem delegál kollégát, nincsenek vizsgára felkészítő telefonjaink, stb, stb, stb.

Azok ártanak a legkevesebbet, akik szimplán csak nem válaszolnak - a hát mögötti szervezések viszont igen komoly hatással vannak rám, ránk. És ez "csak" az operatív része a kérdésnek...a bosszantó az egészben, hogy most már a 18. csapatot várja a cég. 18-szor ugyanazoknak az embereknek PONTOSAN UGYAN AZT kellene csinálniuk - ami a feladatuk btw. És nem, és nem, és nem megy!!! Elfelejtik, kívánságműsorral felborítják az egész tervet, dafke nem igazodnak és/vagy boci szemmel kérdeznek vissza 25-ször, hogy akkor most mit is kell csinálniuk? 

Mindenkinek csak a dolgát, pontosan azt kellene csinálni, amit az előző 17 csoportnál!!! A munkádat!!! Mindezek az előkészítő folyamatok, a fogadáshoz (négy hetente hétfőnként). Mindeközben persze még az előző, éppen "ballagó" csoportot kell levizsgázni, újra vizsgáztatni, kvízeket javítani, stb. Tehát a kettő közötti átmenet gyakorlatilag diliház, szó szerint egy pokol. Mindent, mint valami elmebeteg ismételek újra és újra és újra, közben azt érzem, hogy hülyék közé vagyok bezárva, akik egyszerűen - komoly - szellemi képességek hiányában képtelenek az együttműködésre. Persze szétvág az ideg az éppen aktuális csoportnál, hogy átmennek-e a vizsgán, de még 25 vissza-vissza és újra visszakérdező e-mailre barátságosan, kedvesen, informatívan és persze gyorsan válaszolok a LEGNAGYOBB RUGALMASSÁGGAL - hogy tőlem elvárják nyilván.

És ez "csak" az egyik fele...az operatív, szervezés része...A másik fele a termék, maga. 

Annyi, annyi, de tényleg, annyi úton-módon-fórumon megpróbáltam már: egyeztetni a folyamatokat a quality, az agentek és a trénerek között, értesülni/továbbítani az újításokat, megosztani az ötleteket, besegíteni, hogy a gép rendesen működjön. Nem ám (csak) azért, mert Terézanya vagyok - puszta önzőségből. Miért? Nos, ha én tanítok egy A verziót, a nyubik a florra mennek, és látnak egy B verziót, de kiderül - mint tegnap!!! - a vizsgán, hogy a qualitis lányok egy C verziót várnak a tanulóktól, akkor bizony 1. megbuknak. 2. szétb*sz az ideg, 3. a következő csoportnál megint elő fog fordulni ez a hiba.

Egy ekkora mammutnál 3 részleg egyszerűen képtelen együtt dolgozni. Vannak a tréneri szabályok, vannak amit a qualitis lányok kitaláltak és van egy, amit az élet ír, az emeleten. A tanulóim persze hallják tőlem és látják az agentektől, hogy dolgoznak - ez a kettő már különbözik, összezavarodnak kellőképp. Majd jön a quality és pofánver az egyébként új munkamenet szabályokkal - amikről nyilván a másik két részleg nem tud. 

Egy szó, mint száz: annak ellenére, hogy én vagyok a rajzszakkör tanárnője, hogy kb. mindenki kiröhögi a terméket (ennek ellenére nélkülözni nem tudnak egy napra sem, mert nincs még egy hülye, aki ennyire szeretné ezt a mostohagyerek terméket, mint én) én, mint junior tréner vagyok a legnagyobb kaki közepén. Meg kell próbálnom összeegyeztetni az elméletet és a gyakorlatot, Dublint és Krakkót, valamint a három, tök különböző részleget. Nyilvánvalóan mosolygósan, kedvesen, türelmesen.

E mellé megkaptuk a negyedéves visszajelzést is a munkánkról, a bónuszért MÉG TÖBBET KELLENE BEVÁLLALNOM. Ami ötletem - szerénytelenség nélkül, zseniális - volt, a főnököm kiherélte egy PR szagú, ömlengős, rövid multihányássá, de így is vigyem azért véghez...miközben persze MEGINT EGY EMBERT küldenek hozzám hétfőn, de dec 1-el (átfedésben tehát) a másik, mini terméket kellene tanítom még újabb embereknek. De nem ez vágott ám pofán a beszélgetésnél: állítólag volt olyan visszajelzés rólam, hogy én "nem kérek, hanem utasítok embereket", hogy mit csináljanak.

Én?! Munkahelyen?! Mi van?!?! Kb. mintha azt mondaná rám valaki, hogy túl szőke, túl vékony és túl svéd modell vagyok! Hát pont ez volt korábbi munkahelyemen is a probléma, hogy - idézem - túl szervilis vagyok! Túl kedvesen kérek, ezért mindenki tehet rá magasról?! Köpni nyelni nem tudtam...(úgy látszik, ez a kritikák éve: megkaptam már, hogy speciális igényű vagyok, nyávogós, hisztis és hülye, most már utasító is...a pofám leszakad)

Összességében: valahogy nem sikerül senkinek megérteni, hogy oké, én vagyok a Jolly Joker, aki "biztos nem csinál semmit egész nap, tehát be lehet máshová dobni" de NEM TUDOK EGYSZERRE 2-3 HELYEN LENNI. Nem megy.

Azt érzem, hogy kezdek kiégni, kezd bezabálni a lelketlen multi, hogy annyira de annyira tehetetlen vagyok mindennel és mindenkivel szemben...tök üres vagyok. Ami az egészre ráteszi a koronát, hogy látom, hogy ez mennyire jól is mehetne! Egyszerűen, mindenkinek csak a maga feladatát kellene ellátnia és kicsit, tényleg, csak egészen kicsit odafigyelnie másokra. EGYÜTT dolgozni és nem egymás ellen. Basszus, hát egy hajóban evezünk! Mégis úgy érzem magam, mint valami front közepén, ahol lövünk és támadunk ha kell, ha nem.

Furcsa lehet korábbi bejegyzéseket visszaolvasva rácsodálkozni erre, most: igen, én is meglepődtem. Agent szinten is sokat romlott sajnos a helyzet, a barátságos, színes környezet kezd egyre inkább darává válni, sorra esnek ki kollégáim a telefon mögül, egyszerűen nem bírják...valami nagyon megváltozott a cégben (és a posztom is, ugye. Már nem csak magamért, de újakért is felelős vagyok...)

Ugyanakkor rossz hír az ellentábornak: mint mindig, mindent - ezeket is meg fogom oldani. Csak még nem tudom, hogy hogy.

VoltunkMozibanEgészJóVinDieselFilmjeMegnéztemTransfilvaniaHotel1-2ötIsÉsANapsütötteToscanatTökreOlyanMintEatPrayLove

DeNagyonCukiOtthonLengyeleztemPéntekenEnikővelVacsoráztunk

VasárnapBowlingoztunkÉsPawuvalÉtterembeMentünkJönUrbánEra

ÉsDoróCégbenÁllABálKörmözökKettőtAHétenJönFancy

MegyünkVarsóbaFenekemenALevegőt.

Köszönöm a figyelmet

Ez valami elképesztő, hogy még mindig/megint benyalom/benyaltam! Annyi évvel mögöttem és késsel a hátamban is. Hát, hogy a viharban van ez?

Adott egy-egy munkahelyen, csoportban egy bizonyos tipusú lány. Picike, törékeny, Bambi szemü, elveszett, gyámoltalan. Van - minimum - egy hülye (mondjuk én), akiben felélednek a (nem létező) anyai ösztönök - vagy csak Terézanya tör előre, ki tudja...de nyilván a szárnyai alá veszi.

Bátoritja, törölgeti a könnyeit, megvédi a társaság és az élet kegyetlen farkasaitól...és egy idő után: ni-ni! Kinyilik az a bizonyos csipa.

Olyannyira kinyilik, hogy nemcsak a körülötte lévőket, de "egykori" barátját, pártfogóját is zokszó nélkül elárulja. Ki tudja, hogy a támogatás, vagy egyéb tényezők hatására, de hamar bizonyosságot nyer, hogy az angyali külső valóban egy alantas, sunyi, kétszinü, számitó személyiséget rejt. Aki, ha kell, ha nem: de a hátadba vágja az első alkalommal a fejszét. Szembe kell vele nézni: mindössze felhasználta támogatója erejét, befolyását, kedvességét.

De minimum (jobb esetben) "csak" elfelejt köszönni, miután "felvitte az Isten a dolgát".

S mivel korábban - az a bizonyos egy hülye - kitárta lelkét, nem nehéz maradandó sérüléseket okozni és a korábban bizalmasan megosztott információkat "felhasználni Ön ellen a biróságon". Mondjuk, rárepülni arra a srácra, aki Terézanyának tetszik...vagy épp a főnököt körbehizelegve előre jutni/bemártani, vagy "csak simán" keresztbetenni, ahol lehet. Mindeközben persze környezete nagy része, még mindig csak annyit lát belőle, hogy "mennyire kedves, mosolygós pici lány". Lófaszt! 

Ezeknek az ártatlan Bambiknak pontosan ebben rejlik erejük és ezért, rettenetesen veszélyesek. Ránézésre senki nem mondaná - sőt, ők a "cukik, aranyosak, bájosak" -, hogy törtető, szivtelen, komplexusokkal teli és bosszúra éhes fenevadak. Kemény szavaknak tünhetnek ezek tőlem, de higyjetek nekem, tényleg azok...

NincsMese

És tényleg:D

Ma dél előtt pár perccel tartottam haza a belváros felől, mikor egy rendőrautó elém hajtott, majd integetett a sofőr jobbra, hogy legyek szíves lehúzódni. Ismertek: hatóságfóbia - azonnal elkezdtem remegni, mint a nyárfalevél (ne kérdezzétek miért alakult ez így nálam, hiszen ismerem és szeretem a rendőröket és soha - kopp-kopp - semmi problémám nem volt velük, de valahogy mégis...a "tudat", hogy ők erősebbek, nagyobbak és ők a törvény, valahogy mindig megrémít, még akkor is, amikor nem sántikálok rosszban - azaz soha, illetve mindig).

Naszóval, a vasárnapi szerelésemben (cicás mackófelső, farmer, sport cipő, dzsumbi haj, szemüveg) kiszállok persze "dzien dobry", majd a 30-as körüli srác rá is zendít lengyelül. Nyilván a második mondatnál mondtam, hogy ácsi, mert hát annyira a "mowie po polsku" még nem megy, hát váltsunk át inkább angolra - akkor ő sápadt le. Rutinos sofőr lévén persze nyilván tudtam, mit szeretne, így kezébe nyomtam egy valag papírt: forgalmi, biztosítás, személyi, lakcím kártya, jogsi. Fel is nevetett, hogy nekünk magyaroknak osztán van egy mennyiségű papírunk (jah.).

Lányos zavaromban - remegő kézzel, nyilván azt hitte, hogy titkon csempészek valamit és azért reszketek - nem találtam a biztosítás határidejét, azzal szöszöltem egy darabig, de meglett (nyilván 2009-es csekk azonnal előkerült, de a legújabb Isten se tudja melyik fakkban volt elrejtve). Faggatózott, hol élek, kivel élek, mit csinálok itt és tanulok-e lengyelül. Persze mindenre illedelmesen válaszoltam - félig angolul, félig lengyelül. No ez után jött a hideg zuhany.

Nézzünk bele a csomagtartóba, van-e háromszögem, illetve poroltóm (?). Ez utóbbiról hallottam, hogy itten kötelező, de otthon meg nagyon nem - sőt - szóval még nem szántam rá időd...mégis ki a fene állítana meg engem alapon :P Gondoltam háromszög ha van, akkor tuti pótkeréknél - amin persze rakat doboz (nő) ruhákkal, miegyebekkel teli. Megegyeztünk, hogy jó, akkor se háromszög, se poroltó - gyorsan feldobtam mentőövként, hogy de mellény és EÜ doboz van, de milyen jó vagyok, ugye?

Annyira nem - aszonta, EÜ doboz csak akkor kell, ha taxisként dolgozom (wtf?). Sebaj...hosszasan ecsetelte, hogy hát bizony ez büntetés lenne, de most, hogy "nem tudtam róla", meg egyébként is, "hülye külföldi nő" alapon nem büntetnek meg. Mindeközben nagyon mosolygott, a másik pasas a kocsiból lelkesen integetett és vigyorgott. Visszaültettek a kocsiba, majd 5 percig jegyzeteltek valamit, végül a srác visszaadta minden papíromat  és széles vigyorral átadott egy cetlit: íme a telefonszáma, ha bajba kerülnék Krakkóban, vagy problémám van, csak hívjam fel. :D Nem tudom, hogy kikezdés szagú-e a dolog, vagy tényleg csak lengyel-magyar barát, mindenesetre nagyon megköszöntem és nagyon hazajöttem:)

Az elmúlt hónap - és a következő is - igen eseménydúsra sikerült. Kezdjük a jó dolgokkal (sorry, a képeket valószínűleg már láttátok fb-on, csak aki kint fent, le ne maradjon:))

Szeptember végén jól megünnepeltük az egy éves ittlétemet, olyannyira, hogy még Carney is átjött, vagy 15-20 emberrel indultunk neki az éjszakának - barátok, ismerősök, kollégák. Az eleje igen gyatrára sikerült, tipikus probléma: nincs egy normális szórakozóhely, ahová mennénk...úgy látszik, ez nemzetközi probléma...millió egy hely van, de hol szörnyűséges elektro zene, vagy épp discopolo megy. Ez utóbbit sem ők, sem én nagyon nem preferálom, olyan, mint otthon a Mc Haver és a Teknő, azaz: mulatós, lengyel rave szerű tücc-tücc. Már épp kezdtük feladni - esett, több helyet megnéztünk, stb, mikor tök véletlenül egy nagyon klassz helyre leltünk a Ryneken, így konkrétan zárásig roptuk :D

Ez után szinte azonnal indultam is Budapestre, anyuk születésnapjára. Hiszen, az piros betűs és pont. Degeszre ettük magunkat étteremben, sok sok jó barát és ital közepette ünnepeltünk, anyu egy nagy utazást kapott. Valójában nem tudtuk eldönteni, hol nem fognak lőni jövőre...:/ Talán tavasszal okosabbak leszünk.

Alig, hogy visszaértem, máris újabb esemény köszöntött rám: P-vel a (nem hivatalos) egy évünket ültük :3 Olyannyira ültünk, hogy felállni sem tudtunk vagy fél órát az asztaltól. Szíve vágya volt ugyanis egy itteni, elég híres steak house vacsora - ám legyen:)

Mindeközben Krakkó nem tudja eldönteni, hogy végképp magára akar-e haragítani, vagy azt szeretné, hogy továbbra is szerelmes legyek: szinte naponta váltja, melyik arcát mutatja. Két hete például ZUHOGÓ HÓRA ébredtünk, ezen a hétvégén viszont olyan csodálatos őszbe és színekbe burkolózott, hogy nem lehet elámulni. Valószerűtlenül giccsesnek mondanám :3

November hasonlóan nyüzsgős lesz: jön Fancy Krakkóba, én megyek Varsóba és Urbán Era is meglátogat a kislányával november közepén:) Decemberben céges karácsonyi buli - és sajnos Pawuék, azaz német csapat végleges búcsúja akkortájt...(cégtől)

És ha már cég...tudjátok, hogy nem szeretek panaszkodni és nyilván, sok "nem nyilvános" esemény is történik - és, hogy ne mindig csak habos, csillogó, rózsaszín képet fessek, mert az úgysem lenne igaz - legyen annyi elég, hogy "sok a kérdőjel", és "meglátjuk mit hoz január".

A nem létező pozícióm azóta is a régi: gyakorlatilag én vagyok a délutáni rajzszakkör tanárnője, mindenki tudja, hogy kell, mert kötelező, de egyébként nagy ívben tesznek rá(m). Sok érv jöhetne, hogy miért nem kíváncsiak a riportjaimra és a véleményemre - biztos megbíznak benned, biztos sok dolguk van, biztos nem úgy gondolják...maradjunk egyelőre annyiban, hogy sajnos ezek csak bullshitek és tények. Magasról, de úgy nagyon tesznek rá(m) és úgy egyébként, az egész projektre.

No, de decemberre is gyűlnek a programok: még több lengyel óra (egyre több és nagyobb a sikerélményem:)), indulás haza karácsonyra gyerekekkel - nah az lesz a kaland kocsival :D Dezső még kap új kuplungot és akkor remélem, befejeztük idénre a "hisztit" misterrel. 

Ez a hosszú hétvégén pedig valami csodálatos volt: meglátogatott az én egyik őrangyalom....:3

Vége a mosásnak, indítom a következőt:)

CsókPusziÖlelés

Azaz Keddi Kocsi Koccanás Krakkóban.

Mindenki nyugodjon meg, ha én nem húztam fel magam rajta, másnak sem kell:)

A sztori röviden: vannak azok a napok, mikor már ébredés után érzed, hogy ki sem kellene tenned a lábad. Nos, egy éves, 15-ei évfordulóm pont ilyen volt itt. Reggel mellé öntöttem a kávét, a deo kupak elrepült, minden kiesett a kezemből és már-már soha nem látott örület nap várt bent melóhelyen.

A benti navigálás után tényleg zseléssé fogyott az agyam. Mentünk haza, kezdtem megnyugodni, hogy "itthon vagyok végre, nem történhet semmi baj" - beparkolok és nézz oda! Tiz éve vezetek, abszolút baleset és koccanás mentesen (kopp-kopp) és egy egyszerü, járdára parkolásnál megugrott Dezső és belepuszilt a mellettünk álló - amúgy hála égnek eléggé törött - Twingóba.

Még csak meg sem nyomtam az ajtót, "csak" egy sötétkék puszi nyomot hagytunk. Természetesen sok tanu volt, és egyébként sem vagyok sumák tipus (nem mintha Dezső esetén egy, azaz egy darab papirt is kaptam volna bárkitől, aki belement - zum beispiel a jobb hátsó elemet egy feltehetően jeep rendesen megtörte otthon, de nem érezte, hogy egy névjegykártyát kellene hagynia).

Naszóvalmindegy. Én nem vagyok az a tipus, igy hagytam egy papirt az ablaktörlőn, hogy hát bardzo przepraszam (nagyon bocsánat) és itt a telefonszámom, hivjanak, ha gondolják. Gondolták: erős tört angolsággal hivott másnap egy srác, jó fej volt, nevetgélt, kölcsönösen éppen hogy megértettük egymást. Nem csinált fesztivált, igy bizom benne, hogy "Polak, Wegier dwa bratanki" alapon meg tudunk majd egyezni. Ma délután találkozunk.

Szeretném készpénzben megoldani vele: elképzeltem ugyanis, hogy a magyar biztositó majd lengyel papirok forditásával kér vissza magyar papirt, amit a lengyel biztositónak prezentáljak...valószinuleg az érintett srác és én is megőszülnék, mire vége a folyamatnak. Hála az égnek nem egy többmilliós új merciről van szó, egyébként is törött a jobb oldala szegény autókájának. Valójában annyira paff volt kedd, hogy csak meglepetten ültem a kocsiban, hogy EZT MÉGIS HOGY?! Utána csak nevetni tudtam, annyira hirtelen és valószerütlen volt a történet, hogy még csak felhúzni sem tudtam magam. Nagy kár és baj nincs, inkább csak meglepett. Pawu is csak pislogott, hogy MIIIIIVAAAAAN???:D Hát igy. (Dezsőn egy karcolás sem látszik az érintett helyen)

Ami még újság, megvolt tegnap az első lengyel órám. Büszkén jelenthetem, hogy nem tudott meglepetést okozni a leány, mindent tudtam, amit igyekezett megtanitani. Nyilván alap dolgok: köszönés, hogy vagy, innen és innen jöttem, egészségedre, szabad ez a hely, stb. Sokszor mondta h "bardzo dobrze" (nagyon jó), igy egyelőre lelkes vagyok. Nyilván ez még csak az első kör és sokat tanultam egyedül, lesznek szerintem még meglepetések.

Nagy hangsúlyt fektet a kiejtésre, amit sokszor pukkadozó nevetéssel honoráltam - tényleg vannak egyszerüen betükombinációk, amit nem lehet köpködés nélkül kimondani. 

A napok egyre csak repülnek: munkahely= diliház, sorra jönnek körmös lányok, voltam úszni és masszőrnél (t-rex póztól beszakad a hátam) és akkor most a lengyel óra. Hétvégén old timer autó kiállitásra szeretnénk menni, jövő hétvégén pedig jön Carney :3

Megvettem a következő haza utas jegyeimet, a csodabuszra, készülök szülinapokra - és még rimelt is.

Hát igy.

ÖlelésPuszi

Jó hát tudom én, hogy nem lehet mindig minden rózsaszin, baba felhős. Most egy kicsit ez van - és nem (csak) az időjárásra gondolok.

Bár "az sem okozott" csalódást, kongatásra, szeptember 1-jére eltünt mind a nap, mind 12-15 fok, úgyhogy köszöntjük ismét Mordort. Karcoljuk a 15-20 fokot, persze köddel, esővel, széllel. Node, momentán ez a legkisebb probléma.

Sorrendben nem is tudom, mivel kezdjem. 

Munka

Talán nem a legjobbkor kezdek ebbe a témába, ugyanis senki nem tudja, hogy merre van arccal - de a legkevésbé én. Harmadik csoport - egy srác - levizsgázott, hajráhurrá, ugyanakkor interjúztattunk új tréner kollégát is. (illetve, nyilván nem én, a részleg). Akiben nagyon biztam, hogy felmentőseregként mellém áll szeptembertől, ő eléggé ellambadázta az interjút - igy egyelőre hirzárlat a kérdésben.

Valójában minden nap mást mondanak, mikor, mit kell csinálnom, mikor, hány ember jön, mikor, miben számitanak rám - igy kicsit ezt is, kicsit azt is, nagyon amazt is csinálom és várok. Az utasitásra, a jóváhagyásra, a válaszra. Közben a newbie-k hétfőn már jönnek - igen, ma csütörtök van...

Dezső

Okos kislány lévén - ahogy szüleim mondották vala, "olcsóbbb, mint a temetés" - elvittem "csak egy rutin, éves átvizsgálásra". Aham, jah. Gondoltam - én balga - megúszom szürők, folyadékok cseréjével. De, mit ad Isten, kiderült, hogy szinte nincs már fékem (nem éreztem, hogy ne fogna...dehát, nőből vagyok, nem értek hozzá), hátsó ablaktörlőt is lecseréltük és hirtelen közölték, hogy 700 zl. Okkkéééé...de az ékszij is elcsattanthat kb egy-két hónapon belül, szóval klassz lenne azt is cserélni és az eredeti tervek szerint ugye fényt is kapott volna szegény a homlokára - mert összevissza pattogott a tavalyi tél után.

Mentségére szóljon: Dezső most, augusztus 13-án ünnepelte a 17. születésnapját és összességében köszöni szépen remek, megbizható és biztonságos társam. Fék és ékszij után akkor kellene egy új katalizátor, olaj tartály köré gyürü és persze az új kuplungot se felejtsem el. Jó-jó, ezek szinte mind kopóalkatrészek és egyeztettem Apuval, tényleg rég (Vagy soha) nem voltak ezek cserélve...

Úgy fogom tehát fel, hogy születésnapjára kap egy külső-belső nagy generált, hogy még sokáig vigyázhasson rám. Persze, apránként ezek mind-mind cserére kerülnek, hogy ne hagyjuk egymást cserben. Összességében csak a lelkemnek nem tett jót ez a "jó hir".

Otthon

Ha már léleknél tartunk. Azt hittem, hogy okés, jó messze vagyok Magyarországtól, akkor majd jól ki tudok mindent zárni és strucc - önző - politika cimén majd "foglalkozom a saját dolgommal és nem veszem magamra az otthoni dolgokat". Majdnem összejött. Olyannyira csak majdnem, hogy napok óta szétvet az ideg a Keleti pályaudvar és hasonló történések miatt. Nem tudom, mit gondoljak, mit érezzek - sorra jönnek az ijesztőbbnél ijesztőbb hirek, egyébként is a fejembe fészkelte magát már hetekkel ezelőtt egy igen rémes kép, ami egyre csak erősödik.

Mindenesetre nem hagynak nyugodni a cikkek, amiket olvasok (tudom, a fenének olvasom) és a képek, amiket látok...nem örülök, hogy Ti most otthon vagytok...

De, ha már otthon. Jövő hétvégén hazaugrok egy villámra - olyan villámra, hogy csak egyet alszom és jövök is vissza az új csoporthoz (?) ugye, majd október elején Anyuk szülinapjára. A következő - és reményeim szerint hosszabb - karácsony környékén lesz (bár, ugye az sem igaz, ami elmúlt, igy még idejekorán nem merek semmit igérni)

És akkor mehet a hivatalos otthoni kör: fodrász, fogorvos...itt kint még kocsi mellé villanyszerelő kaland

Zusammen

Cicák köszönik szépen remekül vannak, Olgi egyre kerekebb és egyre bátrabb :) Szerintem neki is jót tett, hogy kijöttünk ide, meglepően jól áll(nak) minden újdonsághoz. Hála az égnek találtam egy baromi jó minőségü macskakaját (40-46% hústartalom a Whiskas és hasonlók 4%-ához képest...pf), hamarosan az éves oltásukra is időt keritek. Csak hétvégén fognak rám nagyon haragudni - Pawuval ugyanis még tavasszal vettünk egy wellness hotel kupont, amit most fogunk tudni beváltani, igy egyedül maradnak másfél napra.

Puszedli bosszújára már készülhetek is. 

Szóval, hogy jó dolgokról is meséljek: megyünk wellnesselni, megyek haza szülők szülinapjára, egyre több és egyre szinesebb körmös vendég lánykák jönnek - lassan már alig birom -, hamarosan jubilálom az egy évet (bulira is készülünk), Carney jön Varsóból meglátogatni, baromi jó és olcsó outletet találtunk (bár ez a pénztárcának nem jó hir :D), mostmár aztán igazán el szeretnék kezdeni lengyelül tanulni (már, nem autodidakta, magamtól, hanem úgy igaziból), voltunk egy csomó koncerten (Kendrick Lamar és Linkin Park), életemben először befőztem lecsót és minden rendben lesz, na:)