A tárgyiasult dolgokról már meséltem - mennyivel kevesebb -, jöjjön egy nagyobb lélegzetű "okosság" (nyugi, azért világmegváltó Coelho-i babérokra nem török - még).

Sok olyan embert ismerek otthon, akiknek "mindene megvan". De tényleg. Család, munka, lakás, kocsi, utazások, márkás ruhák, stb. És valahogy, valamiért mégis "boldogtalanok". Nem találják magukat, frusztráltak, idegesek, másokon élik ki komplexusaikat és még a napsütésnek sem tudnak örülni. Valahogy minden rossz, minden kevés. Szerencsére, ezzel soha nem tudtam azonosulni, de mégis témába vág:

A lakás lefoglalózása után hazaértem és összegződött bennem sok minden. Otthon - bár korábban is tudtam - igazán "el voltam kényeztetve" - hála szüleim, nagyszüleim kemény munkájának (no persze én is hozzátettem, amit tudtam). Nah szóval, a szónak a klasszikus értelmében "igazán nem volt okom panaszra". Családilag közös lakás, kocsi a senekem alatt és az utóbbi, (magyar viszonyokhoz képest) igazán jól fizető munka. Ezt korábban is tudtam és összetettem két kezem, de itt...

Egy egészen pici, szerény, ám annál tisztább, takarosabb és barátságos kis lakásba fogok költözni január közepén. Számszerűen majdnem harmad akkora, mint amiben felnőttem. Korábban is laktam lakótelepen, ismertek, ez nem sznobéria kérdés nálam kicsit sem. De, ha a tényeket nézzük: a (szerencsés) "budai liba" egy külvárosi lakótelepre költözik és sok szempontból szerényebben él, mint korábban (bár az árak alacsonyabbak, de pl. lakbér fizetés és egyéb, "plusz költség miatt") - már, ha a tárgyiasult dolgokat nézzük. És mégsem sírom vissza a négy hónappal ezelőtti életemet. (nyilván leszámítva az otthoni, szívemnek kedves embereket).

Sokkal nyugodtabb, nyitottabb, kalandosabb vagyok és rájöttem, hogy bár szerényebben élek, de boldogabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, mint otthon sokszor. Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek és nem voltak itt is kemény napok, mert de. Sőt, hideg is van, sötét is van és ma újabb vizsga is van. Egy szóval, nem fenékig rózsaszín tejfel, de összegezve, valahogy mégis...

Négy hónappal ezelőtt nem gondoltam volna a körúti lakásból, hogy egy krakkói, külvárosi lakótelepen fogok 2015-ben élni és egy ennyire klassz munkahelyen dolgozni. Tényleg az élet írja a legfurcsább forgatókönyveket.

Nos igen, az elmúlt decembereket tudjátok...nem szeretnék a (személyes) drámák közül kifejezetten kiemelni egyet, nagyjából úgyis tudjátok őket (ma két éve ment el pl. J. mama...). De azt kell mondjam, ahogy a politikai ciklusoknál, négy évente - hol gyakrabban, hol ritkábban - de bizony változás állhat be.

A mai nap az elejétől a végéig - kisebb bukfenccel (azaz részvizsga nem sikerült túl jól :P) - tökéletes volt (és még megyek tovább).

Sorjában. Reggel ez a látvány fogadott, mikor kinéztem a kis teraszajtón.Ez igen nagy szó, mivel két-három hete gyakorlatilag az orrunkig nem láttunk a ködtől, szmogtól, felhőktől. Egy kifejezetten kellemes ébredés után irány meló (tréning). A részvizsga ugyan gyatrán sikerült, de kompenzált, hogy behívott a vezető és bizony-bizony az orrom alá dugta a szerződést.

Azaz: lejárt a próbaidő. Nem részletezem, mennyire hízelgő, kedves és igen, korábban ritkán hallott mondatok közepette nyújtotta át. Tényleg könnyekig hatódtam :3

A hét további érdekességei, történései címszavakban (mert lassan indulnom kell). Főztem. Megint. Rakott krumplit. Puszedli pedig bolond.

Őrült módjára kunyerálta a sima, vízben főtt krumplit és úgy habzsolta, mintha legalábbis kaviáros lazac lett volna. Rá érdemes főzni, hálás teremtés:) A bizonyító erejű fotó igen gyatrán sikerült, mert izgett-mozgott, habzsolt, de remélem, enélkül is elhiszitek, hogy a savanyúkáposzta után megvan az újabb lökött favoritja. 

Tovább a végeredmény: nem dicsérem agyon magam, de aki most e sorokat olvasva (és főleg a következő képet látva) nem felállva tapsol, az nem ismer és kitagadom.És még: lakásnézelődésbe teljesen belezizzentem, vannak esélyesek, csak észnél kell lenni, mert úgy kapkodják, mintha legalábbis ingyen fruttit osztana a Mikulás a plázában (bocs Fancy, muszáj volt lízingelnem ezt a frázist:)). De a nagy rohanás közepette letudtuk - nem is akárhogy - a jótékonysági hétfőt, 330 zl körül szedtem össze a körmös aukciómnak köszönhetően, plusz persze személyes anyagi és csomag hozzájárulás, ugyhogy igazán örült a lelkem, hogy végre egy munkahely, ami igazán komolyan veszi az ilyesmit.

És nyilván Murphy, a legnagyobb őrület közepette jelentkezett be az első, hivatalos - és nem az 5 aukciós körmöcske közül az egyik - vendégem :3 Egy nagyon helyes cseh lány volt a legbátrabb, utána talán jönnek a többiek is ;) (hétfőn az első jótékonyságos). Íme:

Szóval továbbra is igaz, hogy nem az pénzről, de sokkal inkább barátkozásról, "csajos estékről", kellemes időtöltésről szól a körmözés, igazi kikapcsolódás. Klasszik kellemes a hasznossal.

Egy hét múlva ilyenkor pedig már tűkön fogok ülni, mert érkezik értem Sapum, hogy hazavigyen minket a gyerekekkel épségben, egyben (hiába...szlovák hegyek, hó, nő, öreg autó, üvöltő macska...nem a legjobb kombó). Viszont, nekem van a legjobb apukám. Pont. És látom végre a fiaimat, Edimet, többinekemnagyonfontosbarátot - és családot of course.

S a nap zárásaként a többiek elhívtak ma estére koccintani, holnap Enikővel lesz karácsonyi vacsink, szóval azt hiszem, ÖrömÉBódottág :)

Egy szó, mint száz, a napi "bölcsességem" lényege: míg az egyik kezével elvesz/vehet az élet, bizony a másikkal olykor bőkezűen meghálálja az erőfeszítést, kitartást, hitet. Vagy a karma. Vagy Isten. Oder Buddha. Valaki. Tök mindegy.

Elkészítettem életem első (ehető) tojásos nokedlijét. Korábban is próbálkoztam (egyszer), akkor viszont a nokedliket inkább felajánlottam sportlövészeknek töltényként.

A konyhát tovább tartott kisuvickolni a ragadós-nyúlós massza után, mint amennyi idő alatt megettem. "Megérte" - nem.

No, ez volt mindig is az egyik "ellenérvem". Hiszen, drágább a leves, mint a hús. Több a maszat és az idő, mint az élvezeti érték.

Ugyanakkor a nap megállapítása: Harrach Péter felszólalásai is izgalmasabbak, mint a nokedliszaggatás. (És úgy általában, a főzés - továbbra is ez a véleményem. Untat)

Viszont, savanyú káposztával (nem találtam koviubit) begyűrtem smink mögé. És még élek = siker.

A listát az IPARI ÁRAMMAL MŰKÖDŐ HAJSZÁRÍTÓM vezeti.

Amúgy pedig: a tegnapi nap felismerése (NapiOraveczCoelho)

Átfutott az agyamon, hogy "csak" két fésűm van itt velem és kb. fele annyi ruhám, mint otthon. A csecse-becsékről nem is beszélve. Számuk O. Pedig korábban azt gondoltam, hogy nem tudnék nélkülük élni. És lám.

És valahogy ez a gondolatmagocska tovább gurult. Át, emberekre.

Most, hogy távol(abb) vagyok otthontól egyre világosabb: amikről/akikről azt gondoltam, hogy nem tudnék nélküle/nélkülük élni, kiderült, hogy mégis.

Ugyanakkor egy kis szegmensről/csoportról az életemben beigazolódott, hogy bizony, tényleg nem...kutyamód tudtok hiányozni!!! 

Sok ember írt rám, mióta itt vagyok, akikről soha nem gondoltam, hogy feltűnik neki a távozásom (vagy később is érdekelheti hogylétem)...és sok olyan nem, akiről azt hittem, keresni fog majd. Bár azt hiszem, korábban sem voltak problémáim a "fontossági sorrend" felállítással, egy-két (tárgyi és személyes) dolog azt hiszem átrajzolódott.

.

Vannak azok a rémálmok, mikor kiabálsz, de senki nem hallja meg...(engem is csak a kutyák és a macskák értenek...) íme:

Ha valakire, hát rám igazán nem lehet azt mondani, hogy emancipuncimaxigigaliberálfeministaélharcos vagyok. Viszont, a mai nap minden eddiginél jobban kiverte a biztosítékot. A teljesség igénye nélkül, pontokba szedve az elmúlt másfél hetem:

- Kedd: gyanús, metál-zörgő hangra lettem figyelmes Dezső hátuljából. Megnéztem hát, mi újság fenék tájékon. Akkor láttam, hogy szörnyű állapotban van a kipufogó. Ugyanakkor, korábbi élményeimből tudtam, hogy ez a fémes hang nem lyukra utal. Ez más. Mondtam is százszor, mindenkinek. Nem hallotta meg egyetlen férfiember sem. Sorrend tehát: 1. hang. 2. csúnya kipufogó.

- Szerda: nosza, irány szerviz. Bólogattak lelkesen, de bizony, ez a kipufogó lesz. Mondtam, hogy jó-jó, amúgy sem árt neki egy csere, de ez nem az a hang. Azt ismerem (tuning szerű), ez más, fémes. "Jó lesz az, kipufogó csere és megleszünk". Kértem, nézzék át minden szempontból autót. (Későbbiekben ez is fontos lesz). Sorrend tehát: 1. hang. 2. csúnya kipufogó. 3. kipufogó kicserélve. 4. hang még mindig van.

- Újabb időpont kérés. "Áh, az nem lehet, hogy még mindig van hang" - mondták. Hogyne, hallucinálok. Szerviz vissza, nyilván hozzájuk. Nap végi megállapítás: náluk nem hallatszik semmi, mehetek haza, "csak a hidegtől van". 

Ez az akció eddig 300 zl.

- Úton haza, már-már Metallica koncertet hallottam hátulról. Döntés: másik, nagyobb, nevesebb szervizbe viszem, lesz ami lesz, így nem indulok neki a karácsonyi útnak haza. Hiszen (női logika): fura hang ---> van oka ---> ha van ok, meg lehet keresni ---> ha megvan, ki lehet javítani. Ugye. Olyan nincs, hogy a "semmitől" van égzengés hangja Dezsőnek.

- Ma reggeli kezdés újabb műhelyben. Töviről hegyire, képekkel, hangfelvétellel (mert senki nem hitt nekem, nyilván képzelődöm a hangok tekintetében, ezért felvettem telefonnal) bizonyítottam épelméjűségemet. Srác: TEHÁT A KIPUFOGÓ CSERE UTÁN KEZDŐDÖTT A HANG, biztos nem tették fel jól az újat. Nah, itt kezdett elgurulni a gyógyszerem. A sorrend még mindig: 1. hang. 2. csúnya kipufogó felismerése. 3. kipufogó csere. 4. hang még mindig van. Szerintem nem olyan k*rva bonyolult. Tényleg senki nem hallja, amit mondok?! 

Még csak kulccsal a kezében, a szalonban vaktában rávágta, hogy olyan 300 zl körül lesz. Kissé ingerülten visszakérdeztem, mégis mi a frász lesz 300 zl, mikor még azt sem tudjuk, mi baja? Válasz: tuti a kipufogó. DE, HA EGYSZER MONDOM, HOGY NEM AZ?!

- Óra múlva hívnak, hogy AZ ÉG VILÁGON SEMMI BAJ NINCS. De, ha már ott voltak, ellenőriztek pár dolgot, és nyilván csillagászati áron, de meg tudják csinálni. Oké, csekkolás FÉRFI kollégával, kajaszünetben átmentünk. Kezdő mondat: NÁLUK NEM HALLATSZIK SEMMI HANG. Itt kezdtem el üvölteni, hogy hát HAZUDNAK! AZ ÉG SZERELMÉRE, HÁT HAZUDNAK, ILYEN NINCS A MESÉBEN SEM, HÁT ZÖRGŐSEN HAGYTAM ITT! MOST AZONNAL ÜLJENEK BE ÉS MENJENEK EGY KÖRT!

Ez után közölték, hogy "jaaaa, náluk van egy szabály, hogy nem firkáznak csak úgy páciens autójával. Begurultak és jé, azon a 2 méteren, nem hallottak semmit". Ennél a pontnál már csengett a fülem úgy óbégattam kollégámnak, hogy fordítsa le lengyelül: HA BE SEM ÜLTETEK A KOCSIBA, HOGY AZ ISTENBE MONDHATJÁTOK, HOGY NINCS FURCSA HANGJA ÉS, HOGY SEMMI BAJA?! HÁT SENKIT NEM ÉRDEKEL, HA MEGDÖGLÖK, TÉNYLEG MINDENKI HÜLYÉNEK NÉZ?!

Válasz: menjünk - mi ketten, ők nem ülnek be mellénk! - két kört, ha még mindig halljuk, akkor hozzuk vissza. Jah, és amúgy a "semmi" 30 zl, hiszen "ellenőrizték". Ekkor már kapkodtam a levegőt a dühtől és hangosan káromkodtam, hol sírtam, hol nevettem a szerviz kasszájánál, hogy ezek tényleg ennyire hülyének néznek, hogy a "semmire" is elkérik a pénzt?! Hiszen be sem ültek a kocsiba!!!!

- Miután FÉRFI segítőm "újra visszadobta az ügyet", hogy ez bizony nem megoldás nekünk - nézzék meg a kerekeket, hátul a féket, lengéscsillapítót, olajat, MINDENT!, utána beszélhetünk (engem ugye már háromszor elküldtek - volna - hogy menjek utamra, persze fizetés után). Végül kisütötték, hogy: kevés az olaj, kevés a fagyálló és a fékfolyadék is igen vészes. Mindez csak azért klassz, mert ugye a másik helyen kértem teljes biztonsági átnézést télre. Valószínűleg ezt sem hallották meg.

Végülis, besül a motor (a víz vagy az olaj minimál szint alá süllyedése miatt), oder elszáll a fékem a szlovák hegyekben, ki a rákot érdekel?! Ugye. 

- Folyadékok vásárlása és töltése 200 zl. A kasszánál egy másik ff kollégám segített...a pénztáros fiú testbeszéde több, mint árulkodó volt. El-elpillantott, az orrát dörzsölte...de persze én vagyok gyanakvó és rosszindulatú. Ugye. Egyikőnk szemébe sem nézett. És ez egy jó nevű, nagy műhely, nem sufnituning.

- Hazajöttünk Dezsővel...lassan...csendben volt. Megsimogattam...és halkan tovább izgulok.

Úgyhogy, aki ezek után ma azt mondja nekem, hogy nem férfi embereknek áll a világ, agyonvágom a palacsintasütővel. Csak szólok.

(És Puszedli persze ma is "megbüntetett" mire hazaértem...)

Nem, továbbra sem örülök neki, hogy december van. Az elmúlt évek decemberei igen gyászosra (szó szerint) és drámaira sikerültek, így pusztán sztoikusan belenyugszom, hogy ez is eljött.

November végét kicsit sem zártam jó hírekkel. Bár vagyont költöttem Dezsőre, még mindig zörög (ami miatt eredetileg odavittem. Ugye). Első körben persze megkérdőjeleztek (nyilván srácok), hogy "biztos hallom-e még mindig a hangot?". Nem, valójában drogozom, hallucinálok és egyébkéntismegkülönbenisnőbőlvagyoknemhallhatom. Pedig de. Úgyhogy holnap, ha fel tudok kelni és egyeztetni a kontakt sráccal, akkor ismét ott kezdek. "Klassz", mert mostantól 9-re kell járnom, autó sem lesz és szó szerint a mínuszok röpködnek.

A heti zsúfolódás után a hétvégén - öngyilkos próbálkozás, tudom - bevetettem magam a közeli plázába. Baromi sok mindent kellett (volna) vennem, és ugye Karácsony is jön...Nem volt sok türelmem, így felét (se) vettem meg a tervezettnek, de legalább egy pillanatra ünnepi hangulat költözött lelkembe. Szépen kivilágított, csilli-villi minden. Már most. November végén.

Legnagyobb szerencsémre belebotlottam egy órási kiárusításba. Nem, mert "vásárolni jó" (pedig de), hanem mert tényleg szükségem volt egy új, fekete csizmára. Ami kijött velem ugyanis megadta magát, ezért ezt most nem az élmény vásárlás, hanem az igenis nagyon kellett kategóriába sorolom. Pláne ennyiért?! Ahogy láthatjátok, 200 zl-ról 39 zl-ra volt leértékelve a térdig érő, minisarkú szépség. Nyilván velem jött. Hogy nem a levegőbe beszélek, bizonyítékként egy kép:

Továbbá: a héten 3 hetes tréninget kezdek, jön Z és céges karácsonyi buli lesz. Ez utóbbira nyilván alkalomhoz illő körmöcskét "kellett" készítenem. Hát így:

Aszonták a nagyok, hogy tényleg lesz Casino (vigyázat pókerasztal, jövök!), tánci, eszem-iszom és állítólag ez most tényleg kiöltözős, nem farmer-sportcipős. Kíváncsian várom.

És, ha már programok: pénteken voltam egy retro game pub-ban! Egyrészt, már a meghívásnak is nagyon örültem, de, hogy ilyen fantasztikus helyre vittek, álmomban sem gondoltam volna! Super Mariotól kezdve Mortal Combaton át volt ott minden, igazi pince-sötét-lélekvesztő, imádtam minden percét:) 

S, hogy "végre" ne csak a kezemről, a macskákról és a kocsiról lássatok képet - hiszen elképesztően hiányzom ám mindenkinek, ugyebár-, így küldök egy képet nektek. Csak úgy, nincs különösebb apropó. A ruhahalomból előkerült a régi, újságírós pólóm...örült a szívem nagyon. Asszem ez is pénteken készült.

Igen, rossz minőségű, igen, fürdőben és reggel készült. De, legalább nem csücsörítek. Ugye.

Újság még, hogy Puszedli egész héten bosszút állt rajtam, minden nap...nem tudom, nem értem, veszekszem.

Ma este elhozhattam dokitól. Nem csak a dobot - asszem - cserélték ki, hanem kicsit hosszabban. Már, ami a kipufogót illeti.

Ha már arra járt kértem az ablaktörlőt is cseréljék ki, tuti ami tuti, fagyállóra nézzenek rá és persze a csomagtartó zárjára. Ez utóbbi újfent kimaradt, ugyanis gyári áron annyit mondtak, mint az előbbiek összesen (290 zl !!!). Itt a bontó nem divat?! 

A lényeg, hogy a tavalyi új akksi, az idei új téligumik, ablaktörlő és kipufugó után remélem átvészeljük a telet (ha már a pénztárca kiürült...ugye). Kapott először kaját is (értsd benzin) és kap majd egy mosást is, ha találok végre olyan kutat, ahol nem csak porszívó, de mosó is van.

Hát így vagyunk mi. Dezső és én.

Ha volt (mert volt) csajos poszt, akkor íme egy fiús. Ma, mire hazaértem, éktelen fémes zajra lettem figyelmes, mintha húztam volna magam után valamit (?!?!?!). Okos lány azonnal félreáll, kocsit megnéz és az alábbi látvány fogadott.Nem, nem szép, de legalább ijesztő (mentségünkre szóljon, Dezső lassan szavazóképes korba lép). Lyukas/leszakadt kipufogót már hallottam, kis Opelemnek olyan hangja volt, mintha Ferrarival furikáztam volna, de Tacika Nyunyukijánál is szembesültem már ezzel. De ez most más...nem "tuning" hang, sokkal inkább fémes, "magamutánhúzomafélatót" hang...pedig, elvileg nem is. 

Gyakorlatilag pedig megtudom holnap, ugyanis hajnalban, munka előtt irány a szerviz. Az egyetlen szépséghibája a dolognak (amellett, hogy még sötétben fogok kelni és indulni), hogy a város másik felén van...kicsit izgulok.

..."hogy Martha Stewart és Jamie Oliver bekaphassa"  (K.A. nagyon kedves barátomtól idéztem). Azt hiszem, az "egyetlen fogyatékosságommal" is szembenéztem és diadalittasan jelenthetem: győzelmet arattam, immáron "tökéletes (barát)nővé" értem. Egy óra alatt, ugyanis kétféle ebédnek valót rittyentettem össze.

A múltkor nagy sikert aratott káposztát (rakat tejföllel nyilván) továbbfejlesztettem és bolognai/milánói akármit is összecsaptam. Ha már bontok darálthúst, ne menjen kárba. Ugye.

ui.: a héten tejszínes-kukoricás csirkét is készítettem (arról nem készült kép, de, hogy még életben vagyok, elég bizonyíték szerintem). Ha sokat ennék, vagy nem csak magamra főznék kondérnyi kaját, akkor tojáskrém és kukoricasaláta is befigyelt volna (egy főre-egy evésre tényleg nem lehet főzni...). Az örök klasszikus, a szójaszószos csirke, a tejszínes gombaszósz és a tejszínes lazacos tészta már meg se kottyan.

Hidegtálban is egyre profibb vagyok: mozarella, feta, paradicsom, lazac és proscutto crudo (vagy mi) is meg-megjelenik a lakásban. Elképesztően durva, vagyok mi?

Őszintén. De tényleg: hányan tudtátok úgy igazán,becsülettel, szívből mondani azt, hogy szeretem a munkám/munkahelyem.

Szerintem nem sokan. Vagy, csak én voltam a kelleténél picit "szerencsétlenebb" az elmúlt években. Aki pedig mégis így érezte, remélem tudatosult benne, hogy mennyire szerencsés.

A lényeg, valószínűleg sokan felvonnák a szemöldöküket, de legalábbis hitetlenkedve fogadnák, ha otthon ilyet hallanának/mondanának/hallanak/mondanak.

És nem, továbbra sem a "mocskos, kapitalista, szörnyű és kizsákmányoló, PerszeMásholKolbászbólAKerítés" nyugat fertőzött meg.

Meséltem már a "rég", vagy korábban "egyáltalán nem hallott" mondatokról...ma nem csak e kicsiny tárház bővült, de rá kellett eszmélnem, hogy létezik az a munkahely, ahová rosszkedvűen mész be, és vidáman jössz el. Apró, mégis oly' fontos gesztusoknak köszönhetően érzi az ember, hogy igen, álmos. Igen, hideg van. Igen, sok ügyfél bolond. És nem mindig minden sikerült elsőre. De lehet, hogy másodikra sem. És MÉGIS.

Megéri. Mert értékelik, mert észreveszik, mert örülnek neki, mert mosolygós emberektől búcsúzol a nap végén, nem görcsbe rándul a gyomrod, mikor a "nagy anyától" jönnek látogatóba, hanem kedélyesen csevegtek és ez feltölt és úgy érzed, "hazaértél" (már, ami a munkát illeti)

Plusz egy: gyűjtést szerveznek szegényeknek és ÁLLATMENHELYEKNEK karácsony alkalmából :3 Aki ismer, az tudja, hogy nekem ez mennyire fontos...<3