Igen, ez a legrosszabb:) Tudom, tudom élj a mának és ne sürgesd a jövőt meg az időt meg senkit se, mert úgyis eljön és nem figyelek a jelen szépségeire - pedig de. De akkor is :)

Csütörtök reggel mindenki drukkol. Utána majd mesélek. Már bekészítettem az arról szóló bejegyzést, csak még nem szerentém publikálni. Tuti, ami tuti.

Nadeszóvalhogy, vannak jó hírek is: zum bespiel, hogy elment az elképesztő, farkasordító botrány fagyos hideg. (de tényleg, nem túlzok ám az éjjeli -25, -26 fokokkal, nappal ha összeszedte magát -15/-18-ig akkor már jók votunk)

Lekopokom, miután kapott új akksit, gyertyát, önindítót és hőmérőt (?) Dezső kisebb köhögésekkel, de átvészelte ezt a két hetet. Egyetlen dolog aggaszt csak: vedeli a vizet. Nyilván, hogy sokat fütök és erőlködik a motor és korábban is szóltak, hogy itt-ott ereszt(het), de most nagyon meglepett, hogy szinte porzott a tartály, mikor kinyitottam - pontosabban SzépEmber, mert én megmozdítani nem tudtam, úgy ráhúzta a szomszéd szerelő pasas. 

Szóval most jól megitattam, én tettem vissza a sapkát - hogy ki tudjam tekerni legközelebb :D- és rendszeresen ellenőrizni fogom, mi újság.

Makkák: karácsony előtt elvittem őket az éves oltásra gyorsan, jól belenéztek a szájukba és jól rámijesztett a doki, hogy bizony mindkettejüknek a hátsó fogakon fogkő van, ami íngyulladáshoz majd húzáshoz vezet(het). Szóval leszek szíves sürgősen intézkedni. Egyelőre még heverjük, heverik a karácsonyi autóutat, de legkésőbb februárban időt fogok rá keríteni - ahogy sajnos a saját protkómra is. Nálam kettő fog rendetlenkedik, tömés kell "csak", de tudjuk, hogy szurira hogy s miként reagálok.

Na mert, hogy igen, voltunk ám otthon pár napra ünnepekkor. Úgyis tudjátok, hogy ez mit jelent: mérgezett egérként rohangálni fel s alá, amit most őszintén nehezített a degeszre evés :D Jóóóóó, isteni finom volt minden, de mégis...azóta sem állt helyre sem a mérleg nyelve, sem a lelkibékém, annak ellenére, hogy mióta visszajöttem, heti két-három edzést tudom tartani, alig várom a kis edzős kiegészítőket otthonról és a kajára is nagyon figyelek. Szóval iszom a levét bőven. 

De láttam család mellett Ettikét, Zorát, és bizony TündérPárom is meglátogatott, szóval jóság!

Szilveszterre visszajöttem, mert SzépEmber itt maradt az ünnepekre, cég nem engedte haza. Viszont cserébe a szülei ki tudtak hozzá utazni, én pedig így találkozhattam is velük ;) Bizony, bizony az olasz MÁMMÁ-val és PÁPPÁ-val :) Cukik nagyon.
Kicsit idősebbek, mint az én szüleim, apuka beszélt csak angolul, de azt is olyan imádnivaló akcentussal, hogy behalás. Anyuka iskolaigazgató volt, olyan típus is: vékony, szigorú arcú, de sikerült jó pontot szereznem nála. Ami lássuk be, nyilván nem egyszerű egy "sima" MÁMMÁ-nál, de pláne nem egy olasznál!

Rájöttem ugyanis, hogy SzépEmber honnan hozta a "még a fejét is elhagyná, ha nem lenne a nyaka" életvitelt: bizony, a szüleitől. Még nem voltak az ősök 5 órája a városban, anyuka már elhagyta a kesztyűjét, apuka meg nem tudta, hogy hol hagyta el a hátizsákját, amiben az összes irata, pénze volt. Amíg vártuk a taxit, anyuka nem győzte lehellni a kezeit, úgy átfagyott - nyilván kapcsoltam és azonnal lekaptam a kezemről a sajátomat és átadtam neki. Kérette magát, nem akarta elfogadni, de csak ráerőltettem, hiszen nekem úgyis van még, ők meg majdnem egy hetet itt fognak cidrizni északon. (Csing, piros pont ;))

És milyen jó is, hogy itt voltak, SzépEmber ugyanis teljesen bekrepált, taknya nyála egybefolyt, lázas volt - legalább volt, aki ápolta, amíg én otthon töltöttkáposztáztam. Apropó: az is, hurka/kolbász és libamáj zsíros kenyér is csúszott ám rendesen neki, mikor hazahoztam jó adaggal mindenből :)

Mi van még...jah igen, lesz neki szülinapja is, valami nagyon klasszat fogok kitalálni. Ötletek már vannak, csak még anyagi meg egyéb utánanézés kell. 

Sok minden a szokásos, sokat edzem, körmözök és mennek a magyar órák is. Lehet, majd beesik oda egy másik lehetőség, de még nem szeretnék a karrier tervek elé menni ennyire, maradjon egy kis titok is... ;)  Holnap megpróbálom kiegészíteni ezt a kis szösszenetet és képeket is betenni, de vége mehetek haza kipróbálni Sz.E-rel a sushi készítő kütyümet :3

És íme, ma szerda reggel és még élek:) OLYAN FINOMAT ÉS AKKORA ADAGOT KÉSZÍTETTÜNK A SUSHI/MAKI KÉSZÍTŐVEL, HOGY EL SEM HISZITEK! Mááááááriám!

Ha nem történtek volna az esti terrortámadások világszerte és nem robbanna le a fejem második napja a szmogtól (hányásig), szívesen beszámolnék a csodálatos hétvégénkről a hegyekben (Tylicz), de momentán a szemem kiugrik a helyéről már attól, hogy a monitort nézem...

A fentebb említett események következtében eléggé "világ vége" hangulatom van...nem csak a lokális, de a globális problémák miatt...aki ismer, az tudja, hogy mik és miért aggasztanak...mindössze egy videóval és egy fotóval szeretném demonstrálni, ami bennem dúl.

Megfulladunk! MEGFULLADUNK!!!

Ennyim van ma, hogy gép elé üljek. Oké, oké, mindig bevállalok minden programot, extrát, de úgy tűnik, decemberre még inkább rákapcsolatam. Viccen kívül mondom, mellettem van a naptáram, hogy el tudjam mesélni, mennyi minden - főleg hol és kivel - történt. Nézzük csak:

November végén elbúcsúztattuk a cégtől (ahol már ugye nem dolgozom, de valamiért mindig a "mi cégünk" formula jön a számra. Freud...) GyönyörűOlaszt, hiába...neki is betelt a pohár. Nem csodálom, SzépEmber is eléggé kivan, bár ő ahhoz képest, hogy olasz, nagyon béketűrő. Szombaton Enikő, Karol, barátnője és mi ketten szabaduló szobába mentünk, kicsit horroros volt. No, nem olyan izgalmas, mint otthon a zombis/rohanós/művérfröcsögős/pincében másfél órát szabadulós, ez csak egy kis szobás, logikai kijutós, de klassz volt. Nyilván megoldottuk és kijutottunk ;)

Ez után mentem az első céges (igen, a jelenlegi) házibuliba, elég szokatlan volt. Első körben, hogy természetesen az idő 99%-ban lengyelül beszéltek, nem nagyon figyeltek rá, hogy én is ott vagyok. De, valahogy kezdem megszokni. Üldögélős, beszélgetős este volt, leszámítva egy leányzót. No, ő volt az a tipikus "azonnal pofánverném" csaj. S hogy miért? Az egy dolog, hogy mindenkit túlharsogva próbált üvölteni, (mindenki szavába vágva), de gyerekkorom zsúrjait idézte, amikor volt egy anyuka, vagy egy gyerkőc, aki KÖTELEZŐ JELLEGGEL utasított mindenkit. A dohányzók ne dohányozzanak, ne legyen az asztalon húsos étel - mert ő vega - és akkor mostantól KÖTELEZŐ társas/activity nem is tudom mit játszani.

Nagyjából fél órán keresztül hadonászott, sikongatott, utasította a népeket, hogy ki, hova álljon, ki lesz egy csapatban, miért megyünk ki megint cigizni, HÁT NEM ÉRTJÜK, HOGY MOST JÁTSZANI KELL?! A felét nem értettem amit lengyelül sipákolt, de így is elég volt körülnéznem az arcokon és levágnom, miről hadovál. Végül kivonult, bevonult, megsértődött, hogy "rá senki nem figyel, hiszen Ő JÁTSZANI AKAR!", végül beadtuk a derekaunkat és mutogattunk pár filmcímet, majd haza BKV-ztam éjszakaival. De összességében jól esett, hogy meghívtak.

Szintén november végén még mentünk Edith Piaf "tribute" koncertre. Itt a lényeg az volt, hogy SzépEmber legjobb barátjának a felesége, amolyan igazi minidíva énekelt. Mááááriám, másfél órán keresztül rázott a hideg, ez a csaj valami fantasztikus! Korábban voltunk együtt karaokezni, lehet meséltem - ott is felállva tapsolt neki az egész pub, no, hát itt az egész színház. Beesett a hó elején pár körmözés, többek között a főbérlőm felesége.

És akkor az van, hogy kicsit felül kell vizsgálnom ezt a "lengyelek olyan kedvesek és jó fejek" részt. A csaj meg sem próbált angolul üzenetet írni Facebookon - de ez még a kisebbik probléma. Köszönni vagy megköszönni sem nagyon igyekezett sem a választ, sem az időpontot - amit négyszer variált át. Amolyan odahányok 10 mondatot lengyelül, good luck, szótárazd ki. De ha én annyit írtam, hogy "i dont have", rögtön kikérte magának, hogy hát ő nem érti, és mi van, mi van, mi van?! Szóval kellőképp stresszes voltam, hogy semmi nem fog neki tetszeni, de végül azt hiszem, elégedetten távozott.

Izgalmas volt, minden egyes momentumot google szótárazni és kézzel lábbal mutogatni. Innen látszik, hogy IQ kérdése is, hogy megértsük egymást - annyi asszociációs készsége nem volt, hogy "hybrid"-ből rájöjjön a lakk az (itt) hybidowe nie normalnie. Azért lássuk be, nem kellett volna túl nagy gondolkodás vagy gondolatolvasás, hogy kicsit segítse a munkámat. Na mindegy...

Múlt hétvégén meglátogattuk páran Arvato karácsonyi buli előtt Jan-t, volt czechandslovak kollégámat. Hiszitek, vagy sem: sikerült MINDKÉT LÁBÁT ELTÖRNIE, majd A-val és Á-val teáztunk, váltottuk meg a világot egy nagyon cuki helyen. Vasárnapra sikerült elcsábítanom SzépEmbert egy so genannte "spa" részbe, egy közeli szállodába.

Gyerekek! Tudjátok, hogy én aztán bármit megeszem, bárhol elalszom, nem vagyok egy válogatós, kritizálós típus alapvetően. Nadena! Korábban is tapasztaltam, hogy Lengyelországban gőzük sincs sem a "spa"-ról, sem a wellnessről, sem a gyógyvizekről, sem az úszásról. És, úgy kb semmiről, ami nálunk alap. De! Hogy egy 4 csillagos szállodában, spa-nak merjenek hívni kettő, azaz kettő darab szaunát!? (amiért ráadásul nem is vagyok oda...). Mellé tettek két zuhanyt, osz kezit csókolom. Fuh, de nagyon csalódott voltam...

Remélem, a most hétvégi kiruccanásunk kellemesebb lesz. Szégyen - nem szégyen, sosem voltam még "A HEGYEKBEN". Ez itt amolyan "leugrunk a Velencei tóra", csak ugye én sem a hidegért, sem a hóért, sem a hegyekért (mászni, vezeti át rajtuk) nem vagyok oda. Meglátjuk.

No, mi volt még...átjött Lui és Álmos a hétvégén dumálni, belecsúsztunk Ignite koncertbe, ami egyrészt óriási élmény volt, másrészt kicsit csalódás. Azt gondoltam, hogy az énekes (Téglási Zoli) kicsit jobban oda lesz, hogy a pogó rész előtt magyar zászlóval ugrálva üvöltüttük a "place that i call home" számot. Őszintén, alig-alig pillantott ránk...pedig hirdeti a "húdenagymagyarságát" ütre-fütre. Sebaj. Ott megismerkedtünk egy lengyel és egy magyar sráccal, mindketten londonban élnek, egy igen szürrális helyre fújt minket utána a szél: a hely maga tök üres volt, és szó szerint a takarító nénit állították be a laptop mögé, aki random nyomkodta a gombokat. Szemmel láthatóan nagyon örült, mikor megtalálta a Boney M CD-t. Mi kevésbé :D

Ezután SzépEmberhez és barátjához csatlakoztam, már nem is tudom hol illetve hol nem voltunk, minden tömve volt, végül reggel hatra estünk haza...Még most, hétfőn is sokadnapos vagyok. Öreg vagyok én már 24 órázni :P

A héten megyek még edzeni és jótékonysági koncertre, a magyar óra valószínűleg elmarad, mert a srácnak sok próbálja van a héten, nyilván körmös vendég, és jövő héten még utoljára nagy nagy hajrá az összes területen. Reményeim szerint pénteken vagy szombaton haza tudok vezetni, meglátjuk mekkora hó lesz. 

Addig még el kellene mennem fogorvoshoz és a macskáknak is kellene éves oltás...húha.

Hát így. Nemsoká megpróbálok képeket is betenni nektek :)

CsókPuszi

Nem meglepő, de az elmúlt hetek ismét elképesztő rohanósra sikerültek. Ahogy korábban említettem, november 9-ei estére hazaküldtek az offline nyitó eseményre. Hosszasan ecsetelhetném, hogy mi csúszott el, mi vágta haza az idegrendszerem és mely része volt élvezhető, de sok abból céges, szakmai dolog lenne, szóval inkább csak a jót emelném ki:)

Jött Ettikém, aludtam anyunál, összeszedett apu, egy-egy rohanósabb puszi kör sikerült, de sajnos közel sem mind, ami kellett volna. Tudniillik még cipőt is kellett vennem az eseményre a ruha mellett, de összességében megérte: megismertem otthoni kolleganőmet, nagyon jó fej csaj, jó vele dolgozni. És a "fő feladatomat" talán hoztam: jól néztem ki :D

És külön ki szeretném emelni, hogy oly sok év után ismét találkoztam Hartman Gabival. IGEN, a BlackTime-os időkből (véletlenül). Tudniillik az event szervezők nem egyeztettek velem, kit lenne érdemes hívni. Én már csak a döntésről értesültem...és nagyon elmosolydtam még itthon, Krakkóban. Micsoda véletlen...!

Mááááriám, az előadás alatt (és után) hát úgy pityeregtem mint egy óvódás - rég elfeledett leány korom szép emlékeit (színpadát) idézte mind a produkciójuk, mind a személye...hiába, eluralkodott rajtam a nosztalgia.

Az event után beindult az online nyomás is, s bár keresem, keresem a kincset - ami nincs - egyelőre elég sok seggberúgást kapok. Annak ellenére, hogy véresre ugatom a torkom az országspecifikus árakkal és lehetőségekkel kapcsolatban, úgy tűnik, nem látnak a dobozon kívül. 

Osztán mi van még: Carney életem átjött Varsóból, ennek megfelelően szétölelgetős, világmegváltós, kis iszogatós, sokat röhögös, nagyon szeretgetős volt a hétvége. Szegényem hétfő hajnalban indult vissza, hogy még melóba beérjen - hát én is felkeltem, hogy hasznosan töltsem az időt. Jól is tettem, Dezső ugyanis ismét nem indult. S, hogy miért ismét?

Vasárnap mikor indultunk volna Factory-ba shoppingolni, Dezső bizony csak nyekergett.Nyiki-nyiki, de nem robbant. Semmi, sehova. No mondom klassz, múltkor segítettem polák barátomnak, hát leintek valakit, hogy kábellel zúzzon oda. Az első áldozati bárányom szabadkozott, hogy hát a Citroen nem szereti, meg nem tudja...így a következő - mit ad Isten - VW szürke Borás pasast intettük le. Pikk-pakk meg is oldotta, igen gyenge angolsággal, de dumáltunk is közben. Igazán kedves volt.

Ezt követő hétfő tehát...Dezső ismét nyiki-nyiki és semmi...:( Pedig járt eleget vasránap, rögtön eszembe jutott: generátor, akksi, esetleg gyertyák, kábel...atyám. Taxit hívtam, berongyoltam melóba, majd BKV-val haza este. Átjött SzépEmber, tuti ami tuti, segítsen beröffenteni ha kell és menjünk első szervizbe - ami sajnos a Norauto, ahol már átbasztak (Google Pluson érdemes elolvasni a véleményemet :D). De a kényszer az kényszer...este ismét rázendített Dezső, szóval saját lábán vitt el a szerelőműhelybe. 

Az eladók/szerelők - ahogy azt már korábban is tapasztaltam - bunkók voltak, csak lengyelül fogadtak el bármi instrukciót (én és a lengyel autós szaknyelv, ahham, köszi!), se egy mosoly, se egy asszociáció, az együttműködés legkisebb jelét sem mutatták. Kínomban nézelődtem mindenfele a pultnál és nem hiszitek el ki állt mögöttem a sorban!!! Igen, az előző napi őrangyalom! Úgy megörültem neki, hogy szó szerint a nyakába ugrottam, hogy "my hero" (én hősöm!).

Azonnal felajánlotta, hogy megnézi ő a kocsit - mert mit ad Isten - elektronikai mérnök tanár az egyetemen és képzeljem el, vannak magyar felmenői. Konkrétan azt hittem, a kocsi alá esek, mikor ezt mondta. Szerencsére van fültanum, SzépEmber, hogy nem én találtam ki! Azt hiszem, ha nem velem történik, magam is kétségbe vonnám a sztori hihetőségét...de tök őszintén: mennyi ennek a matematikai esélye?! H két külön napon, két külön helyen, ugyanaz a pasas bukkanjon fel és segítsen?! Tök VÉLETLENÜL...

(Ahogy a T-vel való randimon TÖK VÉLETLENÜL P ült le mellénk...ugyanazon a helyen, ugyanazon a napon és emeleten. Mert "nincs elég pub" Krakkóban...amúgy. na mindegy)

Egy szó, mint száz, ránézett, másnap még meg is vette az új akksit és be is szerelte (hogy, de tényleg, hogy lehet valaki ennyire önzetlenül kedves???). Annyit kért mindössze cserébe - pénzt nem akart elfogadni, de persze rátukmáltam - hogy a lányával beszélgessek néha angolul. Egy nagyon kedves, de rettentően szégyellős 13 éves kislányról van szó :) És igen, közel laknak hozzám :D

Szóval, akkor angol tanítás. És bejelentkezett a lengyel színész srác is magyar órákra. Úgy tűnik, "nem tudok kivetkőzni" a tanár néniskedésemből :D

Emellé főbérlőm felesége jönne körmözni, kicsit macerás volt az egyeztetés - ez már hétvége. Megyünk szabadulni Enivel és SzépEmberrel, utána első official céges iszogatós bulim, pénteken lesz GyönyörűOlasz búcsúbulija - ő is otthagyta ugyanis az Arvatot...Jövő héten jótékonysági koncertre megyünk, Ignite is jön, szóval telistele a december. És még el sem kezdődött :)

Hirtelen ennyi fért bele, biztos még 1000 dolgot kihagytam - bocsánat, otthon még mindig nincs gépem.

ÖlelésPuszi

Oké, az van, hogy elképesztően haragszom ám "mindenkire", aki az elmúlt években nem rúgott seggbe. Vagy volt tökéletesen, szemtől szemben őszinte! (jól van, tudjátok, hogy imádlak titeket, és valószínűleg ti is, ezért nem bánntottatok volna meg), de azért na. Tisztázzunk valamit: annak ellenére, hogy azt gondoltam, Shakira vagyok - nem, nem voltam! Dagi és botrányosan kamu szőke voltam. 

ÉS NEM SZÓLT RÁM SENKI?! Hogy ezt fejezzem abba?! HOGY TEHETTÉTEK EZT VELEM?!:D

A Főnix projekt keretén belül - mint már említettem volt - sok minden változott. Ruhatár, étkezési- és mozgási szokások. És a Google Drive-omnak "köszönhetően", jó pár kellemes - vagy épp kellemetlen képpel találkoztam az elmúlt évekből. Ami legutóbb pofánvágott, 2008...vagy 2009...Máááááriám! Szóval, nemsoká 8-9 éve...azt hiszem, nem kell túlragoznom a látottakat.

Mindenki döntse el maga. És persze köszi mindenkinek, aki nem tagadott le az utcán. Mert esküszöm, most megtenném.

Valószínűleg sokan mélyre elrejtenék ezeket a képeket, de tudjátok mit? Én büszke vagyok rá. És "letojom", ki mit gondol erről. Mert ez igenis nagy dolog. És ez is én voltam. Pont. Mindig is a "van mit fogni rajta" lány voltam. És ebbe bele is nyugodtam. De persze a strandon, buliban, itt-ott-amott azért csak takargattam magam...Hát ennek ünnepélyesen jelentem: vége. "Kár", hogy csak most, de talán jobb később, mint soha.

És most, hogy utánam mindenki elszégyellte magát, jöjjenek a jó hírek!

Lehet, hogy meséltem: augusztusban segítettem egy lengyel színész srácnak magyar kiejtésben, ugyanis készült a Nemes Jeles László új film válogatóra. A kihívás része nem "csak" az ö-ü-ő-ó-ú, de, hogy a srác egy egészen kicsit sem beszél/tanult magyarul, szóval teljeses papagájmódszer. 

Először elmagyaráztam neki a szöveget, mégis megértse, miről van szó. Utána szavanként lefordítottam és magyaráztam, végül a kiejtés és a dallam következett. Szeptember elején Budapestre utazott a meghallgatásra és végre a héten lett eredmény: MEGKAPTA A SZEREPET! Oké, oké, nem én vagyok a színész, de azért mégis! Májusban kezdik a forgatást, addig valószínűleg adok pár leckét majd neki még.

És beindult a kis businessünk is. Lassan, lassan és igen nyögvenyelősen, de volt már igazi vásárlásunk a héten, amit abszolút - osztozva egyik kollégámmal - magaménak tudok be. Tudjátok, önbizalom projekt: IGENIS ÉN CSINÁLTAM! És igenis BAROMI BÜSZKE VAGYOK RÁ! Mert szó szerint, sz.rból várat építünk és lassan látom, (remélem), hogy mégis lehet ebből az egészből valami. Mint a Wall Street farkasában, kongatom a képzeletbeli harangot egy-egy újabb rendelésnél és újabb célszám elérésnél. Vért pisilve, de menni fog ez.

Ráadásul november 9-én lesz egy naaaaagy nagy megnyitó ünnepség otthon, amire hazaküldenek "business trip" címén. De fontosnak hangzik, mi? :) Igaziból "csak" baromi jól kell majd mutatnom és villognom, hogy én vagyok az a bizonyos krakkói marketinges. Oszt ennyi. Talán ezt még fogom hozni :P

S, hogy tetézzem a jó híreket: elképesztő reform konyha kotyvasztásba fogtam. Olyan egészséges müzlifalatkákat, omletteket, zöldséges/sajtos/túrós fehérjés (mert ugye aki gyúrni jár, annak kell ilyesmi :P), nulla szénhidrátos palacsintás cuccokat kreálok, hogy elájulnátok. Bocs fiúk, tudom, ez nektek blabla és unalmas, de kérlek fogadjátok el: nekünk ez igenis nagyon fontos.

Én látom a különbséget, az energiaszintemet és az ordító eredményeket és ez a lényeg. (ezért elég nagy érvágás, hogy az új cég HR-esei nem intézték el nekem a MultiSport card-omat, így nem tudok menni novemberben "ingyér" terembe...jó-jó, majd itthon gyúrok meg keresek kevésbé "trendi" termet, de klassz lett volna...:()

S, hogy szívügyekről is szó essen: minden ok :) És másztunk kis krakkói dombot is. Meg jövünk-megyünk. Meg eszünk-iszunk. Meg elhangzott a hétvégén egy bizonyos...szóval <3

Holnap megyek végre Johanna masszőr lányomhoz, mert minden porcikám érzi a kondit. Ez a heti ajándékom magamnak.

A hétvégén SzépEmber haverjának szülinapjára vagyunk hivatalosak, nemsoká akkor hazaugrom "fontoskodni", utána ha minden igaz - és van rám igény ;) - irány Varsó a hétvégére. Utána meg nemtom. Valami :)

CsókPuszi

"Szarhossz", avagy "szárhossz". Ugye, ugye: nem mindegy. Momentán ezzel és hasonló "nyalánkságokkal" küzdök az új hajón. Napom nagy része - mint gramar nácinak (kivéve itt a blogon, amikor épp vagy vannak, vagy nincsenek ékezeteim, illetve előtör nem a létező diszgráfiám) - ezzel telik, a "valódi" munka jövő héten hétfőn kezdődik. Illetve kezdődne. Mintha, csak egy kis magyar vállalkozásnál dolgoznék (bocs) - folyamatosan változnak az elképzelések, a rendelkezésre álló összegek, feladatok és azok prioritásai. 

Mindenesetre tudom, hogy ez a munkahely miért kellett az életembe: egyrészt marha nagy kihívás - trutyiból várat építeni -, másrészt kicsit lazábbra venni a figurát. Mivel úgy tűnik, maga a cég sem halálosan vérkomoly (eddig), így én sem görcsölök, hanem igyekszem jókat mulatni a "szarhosszon". És kijavítom századszorra is, ha kell. Nekem "oly' mindegy" mennyit szöszölök el rajta. 

Osztán emlékszem meséltem squasht, no sikerült most hétvégén másodszor is eljutnunk, még mindig nagyon vicces és klassz. Meg kell jegyeznem, határozottan ügyesek/ügyesebbek voltunk. Ezúttal csak ketten voltunk SzépEmberrel.

Dezső megkapta a téli papucsot, csütörtökre kaptunk időpontot az olajak, kerékcsapágyak és futómű ellenőrzésre, javításra. Remélem azért nem kopasztanak meg nagyon. Jah igen, és hozzá kell tennem, hogy CSODA GYÖNYÖRŰSÉGES LETT ÁM -  az eleje. 

Nagy újságok egyébként nincsenek, tegnap edzettem, ma körmöztem, holnap remélem SzépEmberrel töltjük estét, utána egy szabad este, utána megint körmözés...hétvégén nem tudom merre pörgök. Mondjuk, nem ártana aludni :) Mert, hogy a mostani "pötit" sűrűre sikeredett: autószerelő, SzépEmber barátaival ebéd, Npzy kiugrott szóval velük dumáltam kicsit, majd hazarongyolás, elkészültem spanyolok házibulijára, majd onnan hajnalban estem haza. Másnap mosás, főzés, takarítás, squash ugye és még a körmömet is befejeztem. Szóvalna.

Várhatóan a következő hetek sem lesznek sokkal lazábbak, de hát ismertek. Novemberben lehet, hogy cégesen hazaküldenek egy kicsit - persze amikor itt szabadnap lenne, nehogy már henyéljek egyet :P - , a European Road Show varsói állomásához érkezünk, remélem lesz látogatóm is otthonról és hopp, máris december.

És ha már december, akkor hideg és tél. Na jelentem, itt már az van. Nagyon. Leszámítva a most hétvégi pár órát, a napot három hete nem láttuk, szakad az eső és ippeg karcoljuk a 6 fokot. De jó hír, legalább már fűtés van a lakásban. Ugyanis nem volt sokáig, noha már mindenhol pöfékeltek a fűtőtestek. Lui életmentő ötletével húztam ki pár napig (bekapcsoltam a sütőt és kinyitottam az ajtaját), de végül csak elhitte a főbérlő, hogy nem hisztizek, hanem tényleg légkockákat pisilek már.

Leengedett egy Niagarányi vizet a fűtőtestből és voila. Szóval, legalább itthon nem panaszkodom a hőmérsékletre. De kint?! Brrrr....nemtom mi lesz velem itt megint télen...de legalább már Dezsőt visszakaptam :3 És így azért mégis csak szebb/könnyebb az élet.

Azt hiszem, most hirtelen ennyire futotta, szerintem hosszú hetek után megnézek egy Orange is The New Blacket és chill. Majd elájulok.

Igen, cicák is jól vannak.

CsókPuszi 

Hogy van az, hogy kora reggel (8:00) már büdös a mögöttem ülő T utas?! A busz 80%-a üres, de teeermészetesen, a mögöttem ülő srác(ok) öklendező reflexet beindító aromával csüccsentek be mögém. Átülök.

Na tehát. Ilyet sem csináltam még: buszon - LuxExpress (ez itt a reklám helye) írok bejegyzést. Épp hazafele döcögök egy extra villámlátogatásra, anyukákok születésnapjára/születésnapjaira.

Nem csak új hónap, de sok szempontból új szakasz kezdődött itt Krakkóban: munkahelyet váltottam (mint már említettem volt). Két év után - tényleg, viccen kívül...akárcsak az újságírással való szakításkor - otthagytam a szívemnek oly kedves pozimat. Nem, nem a céget sajnálom, "mindössze" egy-két (sok) kollégát és amit csináltam.

Imádtam, tényleg, IMÁDTAM TANíTANI! A média után annyira megtaláltam végre, hogy mi az ami nekem való...hogy minden egyes csoport más, hogy érezni kell a lüktetést, anyjuk helyett anyjuk, főnökük helyett főnükük kell lenni. Sőt, nem is "kell", hanem szeretnék...minden mozdulatukat, napjukat, rezgésüket végigkísértem, úgy igazán. Nagyon. Mélyről. Talán nem is tudom kellőképp leírni/átadni, mit is adott nekem az, hogy tréner lehettem....lelkesíthettem, motiválhattam, taníthattam a csoportot a KEDVENC TERMÉKEMRE. Tényleg win-win. Volt.

Vérzik a szívem, hogy a cég ennyire tönkrecseszett mindent. Túl nagyra, túl gyorsan...recseg-ropog a teljes menedzsment. Akik pedig valójában dolgoznak - és nem csak PR kávékat szürcsölgetnek az AtyaÚrIstenekkel - azok pedig egyre fáradtabbak, egyre nagyobb nyomás alatt teljesítenek, szó szerint erőn felül...én feladtam.

Pénteken - egyébként is, de én azt mondtam, tuti nekem :D - volt céges buli, megragadtam hát az alkalmat, hogy a legtöbb, szívemnek kedves embert megölelgessem, váltsak pár szót. Furi...annyira feels like home volt már a végén. A takarító nénik már messziről integettek, jó - avagy rossz értelemben - de szinte mindenki tudta, ki az az Ildi (jah, amúgy ki?! Továbbra sem tudom 100%-osan megszokni, hogy így hívjanak). A hely maga nem volt (annyira) rossz, a zene elment...de nem is baj, mert így több időm jutott beszélgetni. Irigyelem azokat, akiknek még mindig van lendülete, optimizmusa és jövőképe ennél a cégnél. Eléggé megérintett, mikor több "gyerekem" is azzal ölelt meg, hogy "Ildi, nélküled semmi nem lesz a régi", vagy, hogy "Ildi, hát ki fog ránk vigyázni, mi lesz velünk ezután?" És akkor ne sajduljon bele az ember lelke. Hát de.

Szóva itten van ez az új cucc. Sorolhatnám hosszasan az előnyöket és a hátrányokat, vajon miért lesz, lehet jobb/más ez a hely. De egyelőre össze vagyok zavarodva. Nagyon. Rég éreztem magam ennyire ostobának, elveszettnek és haszontalannak. Értem én, hogy "ez az újoncok sorsa", nodemégisazértna. Nem vagyok már 20 éves (csak 25:P). Ráadásul elég egyedül is érzem magam: én vagyok az egyetlen, aki nem beszél lengyelül (oké, életben maradok kb, de az azért még édes kevés céges társalgásokba bekapcsolódni)...sorra jönnek a mailek - lengyelül -, csacsognak kollégák egymás között - lengyelül-, meeting második felét lezavarják - lengyelül.

Én meg ülök, mint egy kuka a sarokban - szó szerint. Pedig ismertek. Bár kettő is van, de nem vitte el a cica/cicák a nyelvem. Itt - egyelőre - a tök sötét űr közepén, tök elveszett vagyok. Az emberi mellett már most érzem a technikai és a szakmai akadályokat, vannak azért fenntartásaim a projekttel kapcsolatban, hogy nem egészen az, aminek gondolták/mondták.

De ismertek, nem adom fel könnyen és küzdök. Osztán meglátjuk.

De, hogy jót is meséljek: G-vel voltunk életünkben először squash-olni, jaj de csuda vicces! Ahhoz képest, hogy a labdajátékok és én, két külön univerzumban lettünk bejegyezve, meglepően nem voltam (nagyon) béna. Csak egy kicsit. Négyünk közül SzépOlasz barátnője sokkal sokkal béndzsább, mint én. Szóval jóság :)

Szeretnénk majd mindenképp menni még, már csak azért is, mert G nagy diétába kezdett. Letette ugyanis a cigarettát (MÁÁÁRIÁM!) és kúsznak fel a kilók. "Éppen" kapóra jön, hogy végre nem én leszek a "folytondiétázónő" a kapcsolatban - hanem ő :D Neeem, viccet félretéve, együtt könnyebb: nekem formában maradni, neki kicsit leadni. Szóval az április-május óta tartó egészséges életmód, sport és kajaodafigyelős időszak folytatódik, immár karöltve.

Namivanmég? Jah, igen: Dezső elvileg kapott jó adag fényt, pár óra múlva megnézhetem. Azt mondták szerelősrácok, hogy kelleni fog a váltóba olaj és, hogy valami csapágyat is meg kell nézni - továbbá a futóművet mondták, hogy be kellene állítani. Ez utóbbi furcsa, ugyanis itt kinti vizsgaállomáson és L. állomásán is mértek mindent, és jónak tűnt.

Már "csak" arra kell-ene rájönnöm, hogy ezek magyarul mit jelentenek, hogy utána kitaláljam, hogy írom körbe angolul=lengyelül. 

Hirtelen ilyenek vannak. Asszem. Ha mégis más is eszembe jutna, van hat órám a buszon, hogy bepótoljam :)

CsókPuszi

Oh, te jó Ég...na szóval az van, hogy az elmúlt hetekben - vagy tán inkább két hónapban - annyi minden történt, hogy szó szerint, a nevemet sem tudom (se magyarul, se lengyelül...angolul meg végképp nem). Node, viccet félretéve: tudtam, csak nem sejtettem, hogy ennyire rock and roll menet lesz a Barcelona utáni visszatérésem. A véletleneknek, avagy a sorsnak, karmának, vagy a nagy szakállas bácsinak köszönhetően odafent, szó szerint összejött minden időzítés. Megpróbálom összeszedni logikusan, a fontosabb pontokat.

Szép volt, jó volt, köszönöm. Ennyi

Barcelonai visszaérkezésem után Enikő hosszasan agitált egy munkalehetőség miatt. Ő találta, és rögtön eszébe jutottam. Tény és való, gyakorlatilag copy paste-elték az önéletrajzomból a feltételeket. Még a kis gettós lakás konyhájában duruzsolt, hogy miért nem próbálom meg. Én csak hesegettem, hogy szeretem amit csinálok, szeretem a terméket és a gyerekeimet, ugyan miért ugrálnék megint. Örülök, hogy végre két év egyben szerepel az önéletrajzomban, és egyébkéntismegkülönbenis, bika vagyok. Nem szeretjük a változást. Az érvei és a kiírás viszont annyira stimmeltek, hogy másnap - kis némi lengyel segítséggel - jelentkeztem.

Jött a Pápa hét, szabadságolások, teltek a hetek...izgultam, de nem vártam sok esélyt egy idő után.

Ezzel párhuzamban végre sikerült megtekintenem - és örökké való szerelembe esnem - azt a lakást, amit még nyaralás előtt szúrtam ki fotók alapján. Ahogy beléptem éreztem, hogy IGEN!!! EZ AZ! Ha lehetne, eladnám a fele királyságomat, csak hogy az enyém lehessen - akár igaziból is, nem "csak" bérelni. Uccu neki, kis hezitálás után (anyagiak, felvágás, sznobuláré érzés) végül rábólintottam. Persze, hogy augusztus végi költözéssel. Elindult hát a régi lakás felmondásának procedúrája, hosszú és nem szép történet, sok segítség kellett (köszönöm Lui!), de végül megszabadultam a majdnem gyilkos kis gettós lakásból.

Félreértés ne essék: indulásnak jó volt, ennyi. (Ráadásul ahogy a főbérlő viselkedett, csak megerősített a döntésemben, hogy nekem onnan nagyon gyorsan el kell húznom).

És mit ad isten...szintén augusztus végén történt egy nagy bejelentés mostani cégemnél...nem mondhatok kulissza titkokat és nem is szívesen untatnálak titeket, de annyi a lényeg: mindent, amit szerettem és amiért maradni akartam, közölték - de milyen stílusban?!- hogy fokozatosan kinyírják. És persze leszek oly bájos ehhez jó pofát vágni, sőt, a méregpirulát még adjam is be a gyerekeimnek tapsolva. HOGYNE! Végül ez a lépés segített ahhoz hozzá, hogy az addigra már letudott interjú kör után nyugodt(abb) szívvel bólintsak a másik helynek. 

Egy napig volt két élő ajánlatom...és még mindig hezitáltam...de ez megadta a kegyelemdöfést. Hiába: corpo, multi...számok és sorszámok...de ennyi elég is.

Na szóval, sikerült egy hétre időzíteni költözést és felmondást. Jah, mondtam már, hogy bika vagyok és mi a véleményünk a változásokról...szóval taps. Ha már borul, akkor boruljon minden, nem igaz?

Elképesztő nagy segítségem volt a cuccolásban, pakolásban - KÖSZÖNÖM FIÚK! - de még mindig vannak ki nem pakolt bőröndök...de már nem izgatom magam emiatt. A lényeg: hazaérkeztem :) És megkezdtem a felmondási időmet is. Mit mondjak, cég megadta azért a kellő búcsúajit...pont azt a méregpirulát adatják még be velem, amire nemet mondtam...de persze, kötelező. Mosolyogni is hozzá...

És, ha már újdonságok: szívdobogás is van, egyelőre fedje homály a részleteket. De van, és jóság :) A többit meglátjuk.

Tovább is van, mondjam még? Dezső új autórádiót kapott - Köszönöm A!,- új vizsgapapírt - Köszönöm L! - és hamarosan az új fénye is meglesz. Ezért sajnos otthon kellett hagynom legutóbbi látogatásomkor, mert hiszitek, vagy sem, otthon ez még mindig olcsóbb. Úgy általában itt az élet sokkal olcsóbb, de a szolgáltatások valami elképesztő összegeken röpködnek. Legyen szó kocsiról, fodrászról, vagy manikűrről, az otthoni másfél, kétszerese legalább.

Két éve láttam először ezt a graffitit - azóta is imádom :3

Szóval most hetekig Dezső nélkül élek - "jaj a szegény városi leány"...amúgy igenis! 11 éve vezetek és van autóm. Gondoljatok csak bele, a több tízkilós macskaalmok és kaják hazacipelése nem ám egyszerű projekt. De a férjem megmentett, azaz: online rendelés rulez! Ettől függetlenül persze a napi ügyintézésben rettenetesen érzem a hiányát...megnéztem, 2014. októberében töltöttem fel itt a helyi BKV bérletemet...hát, most megejtettem ismét.

"Pont jókor" nincs Dezső, ugyanis ide már betört a tél - és így befagy a senekem. Nem, ne tessék röhögni, a napközbeni 10 fok, az már igenis menőnek számít. Feltéve, ha nem szakad hozzá az eső...és akkor éjjel szerintem karcoljuk a nullát. 

Mit meséljek még...? Sajnos a fent olvasható programoknak, eseményeknek és a plusz körmös lányoknak köszönhetőn tényleg rettenetesen el vagyok maradva privát mailekkel is, kérlek bocsássátok meg nekem. Remélem most már tényleg a két munkahely átmenet lecsitul és végre minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Épp ezért edzeni sem voltam hetek óta, lengyel tanulás megint háttérbe szorult...szégyellem is magam rendesen.

Címszavakban további eseményekről: Anikó elindult Caminóra és nagyon várom, hogy visszajöjjön, fiaim meglátogattak itt Krakkóban, voltam otthon családolni és nagy szülinapozni - hamarosan megint, ezúttal anyuka front jön ;) Szíjjel ölelgettem Ettikémet, nosztalgiáztam a Duna parton...és nagyokat sóhajtottam...klassz hely...(lehetne). Hiába, ahogy öregszem, úgy leszek egyre szentimentálisabb.

(Jah, tuti jön a kérdés: IGEN, CICÁK JÓL VANNAK ÉS KÖSZÖNIK, JÓL VISELTÉK A KÖLTÖZÉST - én kevésbé :P). Tanítottam lengyel srácot magyar kiejtésre, ment Nemes Jeles L. film válogatásra, ha beveszik, kelleni fog neki magyar tanár, voltam Pawuék stúdiójában hanganyagot felvenni, remélem tetszeni fog a megrendelőnek és akkor stúdiózhatok is végre (basszus, én azt hittem komolyan, hogy nekem mély és szexi hangom van. Ehelyett magas, nyervák és idegesítő. Hogy a fenébe viseltek el engem?!)

Igen. Jól. Vannak.

Jah igen, mindezt még mindig 24 órás nappal és egy senékkel igyekszem koordinálni. De nem panasz, csak mesélés :) Elvégre, akkor jó, ha zajlik az élet, nem? Bár kicsit már szívesen unatkoznék...hol vannak a jó kis Viking és Orange is the new black sorozat nézős kuckós esték...(sóhaj)

S, hogy miért tudtam most "ilyen sokat írni"? Hiszitek, vagy sem, az itteni két évem alatt először - és utoljára - hivatalosan is beteg vagyok. Papíron "eddig sosem voltam"- ami azt jelenti, hogy lázasan is dolgozom, dolgoztam. Mert kell. Kellett. Most viszont már annyira kimerültem - és ismét szünet nélkül lesz az átmenet - hogy nem tudtam lábon kihordani egy sima hőemelkedős krihálást, így feladtam és elmentem dokihoz, aki három, azaz kemény három napra kivett melóból. A "nem tudok menni dolgozni" üzenetem után három órával már jött a "na, jobban vagy? mikor tudsz mégis jönni?" válasz...HÁT MÁR DÖGLŐDNI SEM HAGYJÁK AZ EMBERT NYUGODTAN?! Grrr...

PusziÖlelés, bocsánat, hogy ilyen címszavakban, csak gyors helyzetjelentés. Remélem, semmi fontosat nem hagytam ki. 

ui: igen, eléggé be vagyok tojva az új melótól. Nem kicsit, hanem nagyon lesz kihívás és felelősség - ez utóbbit nem annyira szeretem, de khuszonkhömmkhömaminc évesen lehet már illenék :P

uui: és igen, jubiláltam a két évet...durva...

Szóval, megérkeztünk Barcelonába. Őszintén, a városból nem is nagyon sokat láttam, amit viszont igen, nem nyügözött le annyira - ez utóbbi lehet az én hibám, mert kicsit mást vártam, mint ami. Sokszor azaz érzésem volt, hogy Budapesten sétálok, ugyanolyan baromi nagy, város-város a történet. Rettentően koszos, mindenhol kéregetők, egy kávét nem tudunk meginni, hogy öt percenként valaki ne kérjen cigarettát, vagy aprót.

Ami igen meglepett, hogy mindenhol, de szó szerint: MINDENHOL tömény füszag terjengett. Ezek úgy szivják ott a füvet, mint más issza a vizet. Ehhez mérten persze jókedvüek és szétszórtak is - gyakorlatilag 10 esetből 9-szer nem azt kaptuk, amit kértünk az étteremben. Gondolom itt az elszállás és az angol nyelv nem ismerete játszott együttesen közre.

Van persze csodálatos tengerük és még csodálatosabb pálmafáik, üvöltö nap és igazi nyár, nem beszélve az isteni kajákról! Ugyanakkor a Lambada Zrt.-nek köszönhetően többnyire vártam :) És vártam, és vártam és vártam...no meg kicsit vártam. De a fiúkkal töltött percek egyike sem elvesztegetett :3 SOHA, SEHOL!

De azért pár dolgot csak láttunk: voltam lanofkázni, az aquariumban, parton és Hop On-Hop Off busszal egy kört is tettünk, sétáltunk két csoda nagy parkban. Amit viszont "kellett" volna - pedig ezt de utálom - a kötelező bakancslistáról szinte semmmit nem tudtam kihúzni. 

Egy szó, mint száz: ahhoz, hogy az ember semmit csináljon, "kicsit" (rohadtul) drága Barcelona, pihenésre és pálmafa ölelgetésre egy kisebb, közeli olasz kisváros tökéletesen megfelel(ne). 

Visszatértem után azonnal vizsgahét kezdődött, három olasz úriemberem volt ezúttal. Részletekbe nem mennék bele, mennyire nehéz volt velük a munka, ugyanakkor sajnos el kell mesélnem, hogy "történelmet irtak", egyiküket hivatalosan is elvesztettem. A kicsit több, mint egy éves tréneri pályafutásom alatt nem történt ilyen...valahol megviselt, ugyanakkor én is éreztem, hogy ennek a srácnak nincs helye az emeleten.

Állitólag nagyon próbálta, állitolag nagyon figyelt, ugyanakkor a "próba" nagyon nagyon nem volt elég...akinek a ctrl c, ctrl v is problémát okoz vizsganapon, annak vérző szivvel ugyan, de el kellett engednem a kezét. Az utolsó pillanatig próbáltam főnökömmel alkudni, de ezúttal igaza volt...vagy hozza a követelményt, vagy ciao.

Sajnos a csekély angol tudásának köszönhetően a kiléptetés sem ment zökkenőmentesen: nem akart semmilyen papirt aláirni, mondván ez jogi dolog (pedig rettentő egyszerü angolsággal irták a HR-es lányok, "alulirott én, a mai napon tudomásul veszem..." Négy sor.) De ő nem, nem, nem, majd visszahozza és ügyvéddel megnézeti. Persze, hogy másnap beteget jelentett....nem túl etikus. Sőt. De innentől már tényleg nem az én gondom-bajom, HR küdzi le vele ezt a meccset.

Mit meséljek még...jah, igen :3 Emlitettem korábban, a változásokat. Nos, Eszti ittlétekor megismerkedtem egy úriemberrel és költözöm! Hogy miért vontam össze a két témát? Csak, hogy tiszta legyen, mielőtt jön bármi kérdés: egyedül költözöm. De, hogy hova?! Te jó ég...leirni sem tudom nektek, az maga a csoda palota! Életemben álmodni sem mertem ilyenről! Még nem kiabálom el, Lui segitett lefoglalózni, de csak, hogy értsétek: nem terveztem egyáltalán költözni. A fb hirfolyamot görgettem, mikor arcul vágott a hirdetés.

Szó szerint, megállt bennem az ütő, a torkomban dobott a szivem és éreztem, hogy IGEN!!! Igen, igen és százszor is igen! Két hetet kellett várnom, hogy megnézhessem, mert érkezi sorrend volt és egy lány nálam gyorsabb volt. Hát ne tudjátok meg azt a két hétet, szó szerint fizikai fájdalmat okozott a várás, hogy vajon mit dönt a lány.

De hála égnek, sorsnak, karmának, Buddhának, a csajszi visszamondta és igy a második befuto lett a nyertes :)))) Azaz én! Most még nem osztok meg részleteket, annyi elég, hogy a "változást rosszul viselő bika" megcsinálta magának augusztusra a programot :P Ugyanis szeptember 1-el már ott vagyok...leszek, lehetek. Durva, mi?!

Osztán a további várható/kevésbé várható változásokról még ennyit sem árulok el...olvassátok később a blogom, lehet előrukkolok valamivel ;)

Szóval augusztus sem lesz kevésbé mozgalmas, mint a korábbi hónapok. Szeptemberre és októberre kértem pár nap szabit, szülők szülinapjai miatt :))) Utána már csak karácsony otthon, novembert ezúttal is kihagyom. Szeptemberben muszáj lesz Dezsővel mennem, mert lejárnak (ezúttal tényleg:P) a papirjai, kicsit izgulok megint egyedül hazavezetni. No, majd meglátjuk, igazak-e a hirek, hogy a szlovákok hajlandóak voltak némi utakat épiteni.

Apropó, utak: a Pápa látogatásának köszönhetően megtelt a város egyik fele, a másik teljesen kihalt. Szerencsére én északon vagyok, igy nem sokat érzek az útlezárásokból, csak egy-két busszal jártam meg (azaz, pont hogy nem járt:))

Úgy egyébként pedig...a Főnix projekt tart. "Sajnos" beleférek az e-bayről rendelt ruhákba (április óta, sok mindennek köszönhetően, kb egy tizes leugrott), szóval ruhatár csere ON, gyúrás is megyeget szépen. Azt hiszem igaz: ha összetörnek, de lábra tudsz állni, erősebb és szebb leszel, mint valaha.

Nem sokszor mondok ilyet magamról, de most kérlek engedjétek meg szerénytelenségem: sugárzom :)))

Szervusztok Kedveskéim, nagyon bocsánat, hogy igy eltüntem (és továbbra is a normális ékezetek hiánya miatt), elképesztő sok minden történt az elmúlt hetekben. Megpróbálom kronológiai sorrendben követni az előző bejegyzéstől, de azt hiszem, nem lesz könnyü :)

A European Road Show bécsi állomása után nagyjából mentek a hétköznapok - amiket Eszti és TF érkezése tett változatossá. Persze a szokásos városi látnivalók mellett kisebb kalandokban is részt vettünk Esztivel, elmondani nem tudom, mennyire jól esett, hogy végre ő is meg tudott látogatni! Olyan baráti energiával töltött fel, hogy ihajja...:)

Csak szólok, a jövőben - mivel nagy változások állnak előttem - még több, szivemnek kedves embert tudok és szeretnék fogadni. Szóval, a lelki helyrejövetelmben - és júniusban végre nem csak virtuálisan - de rendesen kivette a részét :) A hónap végén már készültem haza, Budapestre. Oly sok idő után először megcsapott Budapest romantikája...

Nem, nem - csak - a pisiszagú utcákra gondolok. Olyan meleg volt július elején, hogy még éjfélkor is egy szál vállpántos ruhában jöttem-mentem a városban. Nem csak láttam, de LÁTTAM ÉS ÉREZTEM a várost...nappal, hogy lüktet, éjjel, ahogy elcsendesedik...igazi otthon-otthon érzésem volt. De lehet, pont hogy turista szemmel láttam újra a dolgokat, nem tudom...vagy csak a rég nem látott napfény és meleg érintett meg ennyire.

Egy szó, mint száz, elképesztően jól esett éjfélkor egyedül üldögélni a rakparton...csak szivtam a cigit és bámultam a Parlament felett köröző sirályokat...klassz volt, na. A varázs ugyan gyorsan elsszállt, mikor a körúton üldögélve két-három nagyobb darab "uriember" elkezdte borogatni a kukákat és nyomdafestéket nem türő stilusban üvöltöttek éjjel egykor...akkor újra pofánvert: nah...hát pont ez az (illetve is), ami miatt bár tényleg a szivem csücske és közepe, mégis azt éreztem anno, hogy élhetetlen. Vérzik a szivem érte...a fákért...az évszázados kulturájáért...az emberekért...

A pár napos nosztalgia-otthon-ölelgető túra után indultunk Fancymmel Barcelonába. Nah, akkor az van, hogy. Tisztázzunk valamit: igen, egyébként is rettenetesen parás vagyok a repüléstől. Tudom-tudom, nem kell, "sokkal biztonságosabb", mint az autó és persze statisztikailag is kevésbé történik baleset. Jó, oké, hogyne. 

Aki nem emlékszik, kérem keresse vissza a július 13-i időképet/időjárást. (Teljes) Európa éves vihara. Megvan? Jó.

Akkor képzeljétek el, hogy a stewardessek aggódó szemmel pislognak egymásra, folyamatosan brékóznak a repülőn és egyszer csak égszakadás föld indulás, ott ülünk a vihar, villám-dörgés közepette a kifutón. Már igy is késésben...40 perce vártuk az apokalipszist...ami meg is érkezett. Eleinte csak csendben rimánkodtam, hogy ne engedjenek minket fel, ha már ennnyit vártunk, nem lenne mindegy még két-három óra?

Végül a BUD megadta kilövési engedélyt...bár ne tette volna! Nem, nem a vicces filmes "haha, rázkódik a gép", meg "ne majrézz már" rész jön. A gép 1,5 órán keresztül rázkódott, mintha csak a Jurassic Park egy jelentetét vették volna fel, a villámoktól megvakulva remegtünk a sötét gépen, melyen a velünk szemben ülö stewardessek egymást kezét szorongatva mormolták spanyolul szerintem a Miatyánkat. Pedig, ha valakik, hát ők repültek sokat, tehát pontosan tudniuk kell-ene, hogy mikor van para, és mikor nincs.

Mondanom sem kell, nálam öt perc után eltört a mécses, minden egyes mélyebbre zuhanásnál (képtelenek voltunk a felhők felé menni, illetve elérni a repülési magasságot) görcsösen ragadtam Fancym kezét, hiperventilláltam és tényleg csak arra tudtam gondolni, ha ezt most túlélem, megtalálom a Ryanair vezetőjét, a légiirányitót és a BUD felelősét és nem teszik ki az ablakba amit kapni fognak. (És, hogy persze SOHA TÖBBÉ NEM REPÜLÖK!)

Reptéren, indulás előtt. Akkor azt gondoltuk, csak vicces fejet vágunk és "mekkora poén"...ahham.

Nem, nem poén és nem, nem túlzok. A teljes gép utasközönsége szipogások, levegőkapkodások és fel-fel sikongatások közepette próbálta túlélni ezt a nem kicsit viszontagságos 1,5 órát. Repültem én már párszor, tudom milyen a normális rázkódás és milyen a nem az, azt is, hogy mikor lehet övet kikapcsolni és mikor kezdik a kaját osztani. Ez nagyjából a második óra után történt meg, szerintem Franciaország felett.

A stewardess lányok akkor szusszantak egyet és próbáltak nyugtatni, hogy Barcelonában szép idő van, ne aggódjak. Hoooogyne! Mondanom sem kell, leszálláskor is akkora - bár sokkal rövidebb - turbulenciába kerültünk, hogy azt hittem a telefonom kiesik a kezemből.

Nem meglepő....landolás után az összes ember némán, remegve szállt le egyesével...Ryanair nem is merte bejátszani a "köszönjük, hogy velünk utaztak, reméljük élezték a repülést" mondatot...azt hiszem jobb is, mert lehet nem lettem volna úrinő. 

Csak, hogy alátámasszam: nem személyes parámról és túlzással számolok be. Később látta Fancy, hogy az osztrákok légtérzárat rendeltek el a vihar miatt. Ahham, szóval Ausztriából nem szállhat fel/le senki, de végülis a BUD-ról igen. Bele, a közepébe. Ha az osztrákok úgy gondolták, nem biztonságos, akkor a BUD mégis mi a fenéért gondolta, hogy az?! Kitennni 100-150 embert ilyen rettegésnek és veszélynek?!

Na ne féljetek...meglesznek.

Na, már most milyen sokat irtam...folytatom később, mert már most leszakad a kezem. Hiába, rég gépeltem úgy igazán nagyon sokat ;)....

TO BE CONTINUED